Kiadó:
Quarto Valley Records

Honlap:
www.heavenandearthband.com

Mi kell egy jó Szivárvány pudinghoz? A hozzávalók nagyon fontosak: először is bemegyünk egy amerikai édességboltba (Steve Priest's Sweet), és leemelünk a polcról egy Joe Lynn Turner-re hajazó énekest. Ha nem csak a haja, de a hangja is JLT-re hasonlít, akkor már félig nyert ügyünk van. (A videón ugyan úgy néz ki, mint Horváth Pista fénykorában, de JLT sem volt egy matyó hímzés bajusszal a Fandango-ban, amikor Blackmore felfedezte.) Kell még egy Blackmore-rajongó gitáros, nevezzük mondjuk Stuart Smith-nek. Milyen szerencse, hogy 2008 óta ő is az édességboltban dolgozik! Nézzünk körül, hátha akad még valami különleges fűszer: szerecsen, Dio... Na jó, elégedjünk meg JLT-vel, ne legyünk telhetetlenek!

A hozzávalók ritmusos összekeveréséhez egy régi kollégát hívhatunk segítségül, hiszen szintén itt gályázik Richie Onori. Nem egy multimilliomos dzsesszdobos, de már az előző Heaven & Earth lemezeken is "Ördögien forgatta a habverőt". A puding remegtetéséért felelős minden Hammondok főrabbija, Arlan Schierbaum, és aki formában tartja az egészet, a Csendes Lázadó, aki a Lordok Házát is megjárta: Chuck Wright basszusgitáros. Két régi harcostárs, akik a korábbi két H&E albumon is tiszteletüket tették. Végre úgy néznek ki, mint egy zenekar, nem mint egy stúdió projekt!

De vissza a Szivárvány pudinghoz! Milyen is a jó puding? Édesen krémes, mint a tejbegríz, buján remegős, mint a szilikonmell, és meglepően változatos, mint a rockzene. Ritchie Blackmore megnyalná utána mind a húsz ujját (ha le tudna még hajolni)!

Az első kóstoláskor mindjárt egy keleties ízt érzünk, az iráni hangszer, a citerához hasonlító santur felelős ezért, és az "Eyes Of Fire"-szerű keletiesen középtempós dallamvezetés. Joe Rettából kibújik a Fehér Kutya (Doogie White), és egy hatalmasat énekel. A leg-Turneresebb Szivárvány puding viszont a No Money, No Love. Igen míves díszítéséért nem a menta vagy a tejszínhab, hanem a Hammond felelős.

Mick Jones forogna a sírjában! Ha meghalt volna. Szerencsére még él, így meghallgathatja a választ majd' 30 éve feltett kérdésére: Tudni akarom, mi a szerelem?

A válasz: Nem tudom. (I Don't Know What Love Is). Hát, erre kár volt 30 évet várni! Pedig Pécsi Dávid (David Paich), főállásban szenvedélyes szerencsejátékos, zseniálisan meghangszerelte a refrént, még egy ugyanolyan kórust is szerződtetett, mint ami annak idején a Foreigner nótát is a slágerlisták élére röpítette.

Fehér Kutya után Fehér Kígyó (Whitesnake) bújik elő az énekesből (Man & Machine). Igazi hangszínváltó a fiú! Coverdale-es akar lenni, de valahogy mégis olyan Bon Jovi-s az egész. Ja, hogy Richie Sambora elővette a "Livin' On A Prayer"-ben bennfelejtett talk boxát! A Blues Háza (House Of Blues) bíbor fényben pompázik. Igaz, csak olyan Deep Rainbow-féle JLT-s bíborfény ez.

Ha déja vu-m van a Back In Anger hallgatása közben, az azért lehet, mert kicsit hasonlít a refrénje a Tunyogi Rock Band Déja vu című nótájára. Persze ők is deklaráltan a Szivárvány színeinek szerelmesei, azok közül is kiemelten a bíbor színé. Szóval ez így rendben is van. De hogy a "Waiting For The End Of The World"-ben miért kellett a Hammondot lecserélni arra a műanyag szinti hangszínre, arra nincs mentség! Szerencsére a szólónál már visszatér a jó öreg csöves hangszer.

Kettes csapó. A Sexual Insanity-ben újra megpróbálkozhatunk a Coverdale ízű pudinggal. Igaz, hogy Blackmore-hoz csak áttételesen van köze a Whitesnake-nek, de még mindig több értelme van, mint a Foreigner-balladának. És mivel ebbe a dalba a kígyós refrén mellé egy Dio-s hajlításokkal teli verze is keveredett, mégiscsak megkapja a zöld jelzést a Szivárvány palettán. Blackmore is imádta néha csak egyszerűen nyomni a rock and rollt (gondoljunk akár a "Fire In The Basement"-re a Deep Purple-nél, vagy a "Drinking With The Devil"-re a Rainbow-nál), a "Rock & Roll Does" nem több, nem is kevesebb, csak egy dögös roki, JLT stílusban.

És most jön a csoda! "A Day Like Today", egy Kelly Keeling /Howard Leese szerzemény, amely olyan sziruposan indul, mint egy Webber musical, de aztán kibontakozva ráérez az ember a reneszánsz ízre, és ha kicserélnénk gondolatban az énekhangot Candice Nightra, akkor simán ráférne bármelyik Blackmore's Night lemezre. Az újabbaknak még akár a legjobbja is lehetne! És amikor meghalljuk az akusztikus gitár szólót, a hideg futkároz az ember hátán. Ilyet eddig csak a nagy Ritchie Blackmore-tól hallhattunk. A PUDINGOK KIRÁLYNŐJE!

De hogy nehogy elolvadjunk a nagy csöpögésben, újabb rock & roll pörgeti fel a hangulatot, mint egy csoki-vanília puding, amit megkavart a forgószél, hogy kiadja a csíkos mintát (Good Times). A "Live As One" egy klasszikus hard rock ballada, amit Joe Retta még 1988-ban írt Jesse Castro-val és Mark Adlerrel. Újra előkerül a Foreigneres kórus, de most már nem olyan bántó, mint a harmadik dalnál.

Összességében sikerült egy nagyon finom, Szivárvány ízű pudingot összehozni. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. A miénk, akik szeretjük és visszasírjuk a '80-as éveket, amikor Blackmore még rockzenét játszott. És ha fintorgunk kicsit, az csak azért van, mert újra és újra Rainbow-utánzatokkal kell beérnünk egy újabb Rainbow lemez helyett. De ez az utánzat már szinte megközelíti az eredetit, és ha nem lennének a Foreignerees kilengések, még talán el is hinnénk, hogy ez az eredeti, hamisítatlan Szivárvány puding, amit a nagy Ritchie Blackmore, királyi főcukrász készített.

CsiGabiGa