Kiadó:
Massacre Records

Honlap:
www.stormwarrior.de

A Stormwarrior egy német progresszív metal banda, melynek új, "Thunder & Steele" c. albuma újradefiniálta a stílus fogalmát, tartalmát, módszereit, újkori kiinduló doktrínává és hivatkozási alappá téve mindent, ami csak szikrányit is kapcsolódhat a színtérhez, legyen szó zenészekről, zeneszerzésről, vagy rajongóról.

Mindez persze nem igaz, ugyanis a banda tökéletesen az, amit a nevükből és a lemez címéből kikövetkeztethetsz. Hogy ez már olvasva is unalmas? Nos, ezért próbáltam meg kicsit feldobni a kritikát, mert valljuk be őszintén, elég nehéz úgy ismertetőt írni, hogy közben zokog az ember a hallottaktól. Már persze ha nem doom lemezről van szó…

A Stormwarriorral kapcsolatban valamikor 2006 táján már összefirkantottam egy ismertetőt, és ha azt mondom, hogy a fejlődés azóta lineáris volt, akkor ismét hazudok, hiszen már akkori recenziómban is csak annyit tudtam kiemelni: a csapat lemezeire szívesen hívja meg a Gamma Ray főnök Kai Hansent. Ez persze nem véletlen, hiszen olyan klónról, vagy másolatról van szó, aminek egyetlen célja, helyettesíteni a példaképet, ami sikerül is, tudod, úgy, mint a citrompótlónak az eredeti gyümölcsöt. Vitamin, aroma, szín és szag nélkül. Bocsánat, az utóbbi megvan, mert az egész produkció bűzlik a középszerűségtől, és még én is érzem, akinek az orrát nem szokta zavarni a mélyről feltörő sörmetálos böfögés.

Az persze vitathatatlan, hogy a fiúk élvezik, amit csinálnak, a dallamok, a refrének és a kiszámított heroikus gitárszólók pedig megteszik a magukét, mint ahogy az ember elhallgatja a csasztuskát is a háttérben, de hiába a korai Helloween és a Gamma Ray karcosabb pillanatait megidéző póz, ha az eredményhez képest a Running Wild boldogabb időszakában maga volt a megtestesült ötletesség és művészi vihánc. Igen, lehet, hogy egy-egy koncert nyitóbandájaként a Stormwarrior megtenné a tőle telhetőt, ám szívesebben ajánlanám nekik az utóbanda státuszt, mikor is a nagyérdemű már elég bódult az italtól ahhoz, hogy lejjebb adja a színvonalbéli elvárásokat, esetleg a főbanda hangereje még mindig jótékonyan csöngeti a füleket, nullára negálva a hallható hangok mennyiségét.

Most néhányan felróhatják nekem, hogy túl szigorú vagyok, de kérdem én, nem érdemli-e meg egy olyan banda a vitriolt, amelyik 2014-ben ilyen lemezcímmel áll elénk, ráadásul még annyira sem rosszak, hogy paródiának gondoljuk az egészet. Nem, kérem, a Stromwarrior mindazon avíttság, panelesség, ötlettelenség megtestesülése, amiért utálni lehet a germán heavy metalt – mondom én, aki elsőszámú rajongója vagyok a stílusnak, csak pechemre van fülem, és elég lemezt hallgattam már meg ahhoz, hogy az ökölbe szorított kezem úgy erőtlenedjen el, mint az elhivatott kommunista pártfegyelme a nyugati szupermarket árutól roskadozó polcai előtt.

Kinek ajánlom hát az albumot? Természetesen mazochista lelkületű olvasóinknak, akik ha végigülik a "Thunder And Steele"-t, garantáltan egy korbácsos, elektrosokkos hancúrral felérő gyönyörben lesz részük. Kár, hogy én nem vagyok mazochista, mert nekem mindezekből csak a fájdalom jutott.

Garael