Kiadó:
Zeta Nemesis Records

Honlapok:
www.stephanforte.org
facebook.com/stephanforte

Immáron második szóló lemezével jelentkezik Franciaország egyik vezető prog-power zenekarának az Adagionak gitárosa. Stephan 2011-ben hozta ki első albumát "The Shadows Compendium" címmel, amelyen neoklasszikus stílust vegyített modern metállal. Héthúros hangszerekkel feljátszott súlyos alapokra hozta technikás, dallamos szólóit, ha valakinek ennyi nem volna elég a behatároláshoz, akkor azt írnám, hogy Loomis európai, sötétebb, tartalmasabb változata.

Jelen második lemezen még modernebb az irány, indusztriális elemek is megjelentek, valamint sokkal futurisztikusabb lett az egész. Impozáns a vendégszereplők listája, tulajdonképpen napjaink "legmárkásabb" metál virtuózait nyerte meg a projekthez: Andy James, Paul Wardingham, Marco Sfogli és a sokadik virágzását élő Marty Friedman is jelen van.

Egy gitár-zongora etűddel indít a korong, tulajdonképpen ez az egyetlen tétel, amely csont nélkül felfért volna az előző lemezre is. A második, a címadó dal már hozza is a fent említett új irányvonalat, ipari zajongásokkal rendesen megpakolt, kegyetlen, zakatoló riffeléssel operáló szám, amelyet elvont, kísérteties dallamfoszlányokkal tesz még nyomasztóbbá a szerző. Vendégszereplőnk Andy James, s hogy mennyit tesz hozzá a dalhoz? - szerintem semennyit. Meglehetősen jól ismerem AJ játékát és elsőre nem volt evidens, hogy hol is hallható, azt hiszem ez mindent elárul. Ezzel ellentétben Marty azonnal kiszúrható a "Zeta Nemesis"-ben, ami egy kevésbé darálós, monumentális dallamokat felvonultató darab. A legmarkánsabban viszont Paul Wardingham rakta le a névjegyét a "Sector A: Undead" dalban. Megkockáztatom, hogy a számszerkezet megkreálásában is részt vehetett, ugyanis nagyon benne van ez a futurisztikus, űrmetál hangulat, ami a saját (egyébként remekül sikerült) szólóalbumát végig jellemzi.

Megérkeztünk a korong legfinomabb pontjához, a "Pure" már-már poposan könnyedre sikerült, mind a versszak, mind a refrén nagyon jól működő dallamokat tartalmaz. Nem kevésbé kellemes a többszólamú gitártémákat, ill. zongora kiállásokat is villantó "Entering Sigma Scorpii", amelyet Franck Hermanny elvont basszusszólója bolondít meg a végére. Ismét egy kis zakatolás, okkult, death metal zenekarokat idéző témák, konkrétan a Behemoth, Septic Flesh világát sikerült megidézni a "Praying Lord…" című tételben. A billentyűs hangszerekért felelős Kévin Codfert nagyon sokat tesz hozzá a hangulathoz, nem csak ebben a dalban, hanem az egész lemezen meghatározó jelenléte.

Megérkeztünk a lemez leghosszabb és talán legtartalmasabb szerzeményéhez, "Suspended Tears…". Nem vagyok a sokhúros hangszerek tudora, de mintha ebben a számban a riffeknél nyolc húrra váltott volna a szerző. A neoklasszikus témájú refrén nagyot üt, kiválóan ellensúlyozza a ritmusok brutalitását. Az ambientes kiállás a szám közepén óriási hangulati pluszt ad a szerzeménynek, valamint remekül készíti elő Marco vendégszólóját, talán ez a kedvenc dalom az albumról. Ezzel elfogyott a gitározás, ugyanis az outro "Peace" már csak szintis lebegést ajánl.

Jól sikerült lemezzel állunk szemben, ha nem így lenne, nem írtam volna ajánlót, viszont szerintem picit elmarad a bemutatkozó anyagtól, hangulatban biztosan. Egy ilyen szintű gitárosnak, mint Stephan, akinek saját zenei világa van, nem hinném, hogy foglalkozni kellene a trendekkel és integrálni minden divatos elemet, irányzatot.

Mádi N.