Kiadó:
Frontiers Records

Honlap:
www.jimpeterik.com

Ha valamilyen unortodox gazdasági eszköz felhasználásával az optimizmus és életkedv fizetési eszközzé válhatna, akkor a Peterik & Scherer lemez vetekedhetne Fort Knox aranykészletével – már ami a felhalmozott értéket illeti. Lehet, hogy Kotta kolléga szavaival élve elérkeztem abba a korba, amikor már élvezni tudom az "öreg rock"-kot, de egyrészt nem érzem, hogy ennek a zenének csak a nosztalgia faktorral lenne létjogosultsága, másrészt ha ilyen "cammogó" lábakon állna a magyar gazdaság, mint amilyen tempót produkál az albumon a zenei páros, akkor nemhogy puma, de gepárd módjára vágtázhatna felfelé a magyar GDP értéke azokon a fránya grafikonokon. Mert a duó által közvetített zenei világ, úgy érzem, kortalan, melynek hatását semmifajta modern szépészeti eszköz nem képes reprodukálni, és még titok sem kell a megfejtéshez: két mesteri zenész, ízlésesen felépített és megszerkesztett dalok, no meg a lényeg, az elképesztő, azonnal ható és időtlen melódia-tár – ezek felfedezéséhez pedig nem szükséges semmifajta vegyi labor, vagy fizikaszertáros arzenál, csupán két fül, és fogékonyság a slágerekre.

Akik persze kicsit járatosabbak az AOR világában, nem csodálkoznak a szórakoztatási minőség ilyesfajta koncentrátumán, hiszen Jim Peterik olyasfajta "alaparc" a színtéren, akinek nevét a Survivor, Pride Of Lions és Ides Of March rock-szentháromság mellett számos formáció futtatta be arannyal, és ha csupán a Rocky III. című film "Eye of The Tiger" slágerében lett volna társ-szerző, már akkor is hivatkozási alapként lehetne tekinteni rá a zenehallgatási tudományokban.

Marc Scherer csodaénekest tulajdonképpen Peterik helyezte az érdeklődés középpontjába, egy olyan sztori keretében, amilyenre mondjuk csak a női romantikus-regény írók vetemednek, és amire az egyszeri rock hallgató jobbik esetben unottan, rosszabbikban pedig utálkozva legyint. A történet azonban igaz: az, hogy Scherer egyik munkáját Peterik stúdiójában vette fel éppen akkor, amikor a nagyfőnök is jelen volt, a konstellációk olyan szerencsés együttállásának tulajdonítható, aminek csakis pozitív következménye lehet.

A lemezen szereplő számok a legszebb AOR hagyományoknak megfelelően hozzák a kötelező sláger sztenderdeket, de valamiben különböznek is a megszokottaktól, mégpedig azzal a vitalitással előretörő tempóval, ami messzire űzi a steril balladákba fúló geil-pop jelleget. Igen, kérem, a két zenész nyíltan vállalja fel a szórakoztatás szándékát, de a bejáratott lírai kliséket úgy dobják messzire, mint Toldi azt a bizonyos malomkövet, csak hát itt mi vagyunk az áldozatok, amit szívesen is vállalunk. Hallgasd csak meg a Survivor-Journey ihlette nyitó páros-számot, egyből hallhatod, hogy szó sincs semmifajta öreges attitűdről, és ha a rádiókban ilyen slágerek koptatnák el a műsoridő erre szánt részét, az emberek nagy része nem dőlne be az olyan orbitális baromságoknak, mint amivel Csiszár Jenő magyarázza műsorszerkesztési politikájának renoméját. Hiszen baj az, ha az első hallásra megjegyezhető dallamok zenei körítése igényességet és felkészültséget tükröz, ha az instrumentumokat olyan emberek kezelik, akik több évet töltöttek tanulással, mint a mérnökök a zenei szoftverek fejlesztésével, és ha az énekes mindenfajta értelkemben ledalolja a csillagokat is az égről? Mert ha igen, akkor kérem tényleg az unortodoxia korában élünk, vagy pedig csak én öregedtem meg – végleg.

Garael