Nagyon helyre kis promóciós anyagban érkezett meg az idén 10 éves fennállását ünneplő ír zenekar új lemeze. Életemben nem hallottam még az elnevezésében is az ír népzenei hagyaték ápolását felvállaló csapatról, igaz a relatíve hosszú idő alatt mindössze három hangzóanyaguk készült el. Milyen is ez a Celtic? Első ránézésre szőröstökű, öreg profik benyomását celtic (bocs'...), legalábbis az ízléses prospektus képei alapján. A tagság tehát jórészt a negyedik/ötödik X-et tapossa, ami nyilván feltételezi a rutint és tapasztalatot. Amit itt hallunk, az ennek megfelelően kiérlelt, határozott, és egyáltalán nem tétova. Viszont van vele egy kis gond. Tudniillik unalmas. A CL reményei szerint keveri a heavy power stílust a tradicionális kelta témákkal, ami tetszetősen hangzik, én legalábbis csípem az ilyesmit. A baj csak az, hogy a hallgatása közben nem látom a zöld vidéket, mint a Thin Lizzy, vagy akár Gary Moore ilyen ihletettségű kompozíciói alatt. Viszont lelki szemeim előtt megjelenik az Iron Maiden, egy próbatermi jamm közben, amint éppen egy kevésbé sikerült témát próbálgatnak, és amiről rövidesen meg is állapítják, hogy nem elég jó ahhoz, hogy tovább foglalkozzanak vele...

Ezzel együtt a Maiden asztaláról lehullott morzsákat, - ha lehet ilyen mondani - ügyesen szedegetik fel, de ez nekik sem lesz elég, nemhogy még más is jól lakjon vele.

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 157. számában jelent meg.)