Hiába volt Anglia hard rock-nagyhatalom, a zenei médiájuknak sikerült úgy átmosni az agyakat, hogy néhány éve Londonban járva, még a kiemelt lemezboltok között jegyzett Tower Records-ban is csak elvétve, mutatóban találtam heavy metal lemezeket. A rock = brit pop ostobaságának azért lassan csak végeszakad(t).  Ennek bizonyítéka pl., hogy a Dragonforce angliai koncertjein már "sold out" tábla fogadta legutóbb a későn eszmélőket. Talán a kedvezőbb közeg  Southampton olaszainak (ötből hárman taljánok)  is megnyithatja a kapukat, ha sikerül meggyőzni a kiéheztetett angol közönséget. A korábbi anyagaik alapján egy tipikus, nem különösebben kiemelkedő euro-speed/power csapat élt emlékeimben. Ehhez képest ez a lemez most csak melodikus power és nem, - illetve csak hangyamicsodányit speed, ráadásul a vokálokban némi dallamos amerikai íz (Hearts and Voices) is felbukkan.

A lemez számomra legizgalmasabb pillanatait az utolsó három nóta jelentik, de amíg ide elérkeztem többször kellet legyűrnöm az odafigyelős hallgatás határozatlan ideig tartó felfüggesztésének csábító kísértését. A nóták egymás után masíroztak el a fülem mellett, anélkül, hogy kiváltották volna a megfelelő ingert, ami elindítja az agyból a parancsot, az ismételt lejátszás haladéktalan megkezdésére. Az új Shaman lemez kapcsán jártam úgy, hogy a kevésbé jól sikerült dalok is újra hallgattatják magukat a mai napig, mert a hangszeresek játékára nem lehet nem odafigyelni. A PQ esetében ez sem menti meg a helyzetet, teszi mindenki a dolgát korrekt módon, de egy-egy érzéssel odakent szólót leszámítva nincsenek igazán nagy hangszeres pillanatai (sem) az anyagnak.

A végére feltámadó, ám összességében befáradt cucc, ilyenből tényleg túlkínálat van manapság.

Túrisas