A gimnáziumban mindig jókat mulattam magamban azon, amikor irodalom órán a verselemzés és vele együtt a szaktanár hirtelen elrugaszkodott a realitástól, hülyeségek taglalásába kezdett és elkövette az eröltetett belemagyarázás minősített esetét. Pl. valahogy így: " ...Sem utódja, sem boldog őse - Adynak ez a verse első olvasatra önreflexió, de a költemény értelmezésének mélyebb, de még megengedhető szintje, hogy mindez profétikus hangulatú (Adytól ez nem állt messze - lásd sámántudata) és napjaink legnagyobb rockénekesének belső vivódásaira utalt vele.

Jorn Lande valóban üstökösként, a saját tehetségének és adottságainak köszönhetően robbant be a heavy metal világába, így érthető az "utódja", "őse", "ismerőse" cimkéktől való elhatárolódása (nem vagyok senkinek). Amit pedig a norvég énekes, nevével azonos bemutatkozó albumán, az Ark-ban, illetve a Beyond Twilight "The Devils Hall Of The Fame" lemezén alkotott, azt nem lehet pontosabban megfogalmazni a költő szavainál:

" ...Fenség, Észak-fok, titok, idegenség, Lidérces messze fény" 

Az analógiákat külön nem is érdemes boncolgatni. Aki nem ezt érezte ki a korai Jorn anyagokból, az valamit nagyon féreértett. A Fenség (The Duke) viszont elérkezett személyes kríziséhez:

"De jaj, nem tudok így maradni, szeretném magam megmutatni" 

Legnagyobb sajnálatunkra ezt a misztikus északi világot (Tungur Knivur) valamilyen érthetetlen oknál fogva minőségi, de ezerszer hallott hard rockra (The Duke) cserélte. Szerette volna megmutatni magát az új David Coverdale-ként, ami sikerült is, ráadásul néhány embernek ez be is jött. De azzal, hogy kezdeti céljaival szemben utódja lett valakinek, meghasonlott, egyre inkább kezdte a szakma is lesajnálni. Az pedig, hogy lelkileg nincs topon, jó látható a mostanában készült képeken (alkesz sajtfej).

"Ezért minden önkínzás, ének: Szeretném, hogyha szeretnének"

Nem tudni, hogy az önkínzás a túlpörgetett rock 'n' roll életmódra, vagy a túlzásba vitt projektezésre (Avantasia, Genius, Allen/Lande, Millenium, Ken Hensley, stb.) vonatkozik, mindenesetre világosan látszik, hogy görcsös bizonyítási vágy hajtja.

Féltettem ezért, de - bár a prófécia már nem tér ki az új lemez utáni időkre - úgy tűnik szeretni fogjuk, legalábbis én biztos szeretni fogom, hiszen a LATB nagy ígéret. Ha nem is állt vissza a status quo, az a bizonyos északi, lidérces fény azért picikét csak ott pislákol újra az új dalokban, és ha sikerül mentálisan is összekapnia magát és nem áll meg félúton, lesz még a debütalbumhoz hasonlóan nagyot szóló produktuma.

Ez a lemez még csak az első lépés, de nagyon jó irányban megtéve.

Túrisas