Ez is régi anyag, 2006-ban készült, néhány része aktualitását is vesztette, de azért az unikum, hogy Tibuszból olyan gitárosok értékelését húztam ki, mint Van Halen, vagy maga maestro Yngwie….

"ELHINTETTÜK A MAGOT" - Beszélgetés Tátrai Tiborral és Szűcs Antal Gáborral, latinon innen és túl

Ötödik évébe lépett a Latin duó. A születésnap apropóját használtuk fel arra, hogy a hódmezővásárhelyi koncert előtt a hazai rockélet két meghatározó gitárosával beszélgessünk a Latinról és az ahhoz szorosan nem kapcsolódó egyéb fontos dolgokról is.

RI: Mit lehet tudni az októberi szülinap előkészületeiről és magáról az eseményről?

Tibusz: Annyi már bizonyos, egy rendkívül exkluzív helyen, a Művészetek Palotájában tartunk egy bulit október 15-én, amelynek különleges vendégei Roy és Ádám lesznek. Én személy szerint évek óta figyelemmel követem a munkásságukat, Ádámot pedig szinte még tinédzserként láttam többször klubkoncerten a pesti éjszakában, és nem lehetett nem odafigyelni arra, amit sokszor nagyon lepukkant körülmények között összemuzsikált.

Gábor: Az első próba már megvolt, ez alapján azt gondolom, hogy olyan dolog van születőben, amit szeretni fognak a népek. Élőben fogunk játszani, ahol a kettőnk produkciójához idővel kapcsolódik Ádám is, néhány latin klasszikus erejéig, majd Roy-jal közösen eljátszanak néhány számot. Most formálódik még csak a műsor, a legfontosabb, hogy mindannyian jól érezzük magunkat. A buliról pedig terveink szerint felvétel is készül.

RI: Az eddigi legnagyobb szabású vállalkozásotok a Mendelssohn Kamarazenekarral való közös koncert volt. A rockvilágban ilyenkor kötelező kérdés, milyen volt együtt dolgozni a komolyzenészekkel, amire a válasz az, hogy a komolyzenészek profik, kifizetik őket, ők pedig hiba nélkül eljátsszák, amit kottán elébük tesznek. Esetetekben is ilyen egyszerű volt?

Tibusz: Nem akarom festeni sem magunkat, sem a zenekart, de azt kell mondjam, hogy ez egy nagyon kellemes hangulatú közös munka volt, ahol a zenekar tagjai egy pillanatra sem éreztették, hogy ők a művészek, mi pedig "a gitárosok" vagyunk. A zenekar művészeti vezetőjéről, Kovács Petiről és a hangszerelést végző Pacsay Attiláról is csak a legjobbakat tudjuk elmondani. Hozzáállásuk végig példaértékű volt. Végtelenül profi társaság, akikkel nagy ajándék volt együttdolgozni.  

RI: A koncertjeitek túlnyomó része azonban nem élő zenekaros, hanem hard disk-ről megtámogatott koncert. Mennyivel érzitek ezt kevesebbnek?

Tibusz: Időnként én többnek is érzem, és itt nyilván nem a kamarazenekarra gondolok, ami a maga nemében semmihez nem hasonlítható élmény volt. Az élő koncert bizonyos értelemben szabadabb, mindenféle linkséget el lehet követni a színpadon, nem kell annyira összpontosítani. Ezzel szemben a "gépi" kíséretnél 100%-os koncentrációra van szükség. A rutinnak köszönhetően, hiszen valószínűleg jóval ezer koncert felett jár már a Latin, vad koncerthangulatot tudunk teremteni ebben a formában is.

Gábor: A gép nem téved, itt kötött idők vannak. Nagyon szeretek élő zenekarral játszani, de azt azért be kell látni, hogy ez a projekt kettőnkről szól, pontosabban a két gitárról; ilyen értelemben teljes élményt kap a koncertlátogató. A kíséret pedig úgy gépi, hogy voltaképpen emberi, hiszen ez megegyezik a stúdióban feljátszott lemez verzióval. Csak a gitársávokat töröltük a kész lemezanyagról, ezt természetesen élőben nyomjuk.

RI: Úgy tűnik ez a zene ömlik belőletek, amivel a járulékos dolgok – kelekótya lemezcímek, számcímek - nem is mindig tudnak lépést tartani. Mekkora tartalékaitok vannak még ebben a projektben. Lehet–e esetleges változásokra számítani, pl. némi elektromos gitár többlet?

Tibusz: (nagy nevetés) Ez a kérdés a Totyának szól! Én kimondottan szeretek címet adni, de kérdezd meg őt! Ha-ha!

Gábor: Borzasztó! Úgy érzem már minden lehetőséget kiaknáztam, spanyolos frázisokat, naplementét, napnyugtát, bla-bla-bla, hiszen a Latin előtt a Creol-lal is kiadtam már néhány anyagot. Most ott tartottunk, hogy kész volt a lemez, már a nyomdába kellett volna küldeni, én meg még a számcímekkel görcsöltem. Szörnyű volt, de ezek szerint ez látszik is…

A tartalékokra vonatkoztatva annyit tudok elmondani, hogy van még bennünk Latin lemez. Nem tudom mennyi, de van. Nincs rajtunk kényszer, csak akkor adunk ki lemezt, ha ennek idejét érezzük. Az sem okoz gondot, ha egy évet ki kell hagyni. Eddig is így volt, ezután sem változtatunk ezen. Így nektek és nekünk is jobb.

RI: A "Carramba" felvétellel közösen, illetve külön-külön is intenzíven szerepeltek a legendás Gitárpárbaj lemez Petőfi Csarnokban felvett folytatásán. Személy szerint nagyon vártam a CD megjelenését, mégis úgy érzem, hogy kicsit benne maradt a lehetőség. Ezzel a válogatottal (Felkai / Alapi / Karácsony / Závodi) jobbat is lehetett volna alkotni. Egyetértetek ezzel?

Tibusz: Felkai Miki barátunk erőltette ezt a dolgot. Minden jószándéka ellenére kicsit talán kapkodva, időszerűtlenül igyekezett megszervezni, ami nyomot hagyott a produkción.

Gábor: A Gitárbárbaj I. lemez nagyon jól sikerült, erre a mai napig büszke vagyok. És azt is tudom, hogy azért lett ilyen jó, mert annak a produkciónak volt ideje összeérni, hiszen alaposan megturnéztattuk országszerte az anyagot. Ez ezúttal elmaradt, ami érződik is a felvételen.  

RI: Mindketten zenész emberek, több stílusban is otthonosan mozgó gitárosok vagytok. Figyelitek-e a hangszer, hangszerkezelés fejlődését, új hangzásokat? Van-e erről véleményetek?

Tibusz: Nagyon érdekes kérdés ez, amely egy komoly csapdát rejt magában. Kell, hogy lépést tarts a fejlődéssel, ugyanakkor ez azt a veszélyt is magában hordozza, hogy ugyanúgy kezded használni a modern technikákat, mint mindenki más. Ezáltal pedig nem csináltál semmit. Megmondom neked őszintén, most eszembe is jutott, mi volt az a pillanat, amikor leszálltam arról a lóról, hogy kötelezően átvegyem az új dolgokat. Ez a kétség kívül forradalmi Van Halen-féle tapping technika megjelenése volt a 70-es évek legvégén. Akárhány gitárost láttál utána a színpadon, mindenki kötelezően mindkét kezével a gitárnyakon játszott, úgyhogy be is sokalltam. Hazamentem, eltettem a torzítópedált, és bedugtam vonalba a gitáromat. Itt van pl. Steve Vai. Csodálatos muzsikus, mindent tökéletesen tud és a stílusa is felismerhető. Szeretem, de engem jobban felkavar, ha meghallgatok egy "koszos" Hendrix, egy kísérletezős Jeff Beck, vagy régi Cream nótát.

Gábor: Ugyanúgy vagyok ezzel, mint Tibusz. Megtanultam, sőt még tanítottam is a tanítványaimnak a modern technikákat, de tény, hogy ezáltal egysíkúvá, kiszámíthatóvá vált a gitározás. Láttam egy videót, ahol Malmsteen próbálta elsütni a szűkített tapping figuráit egy blues jam közben. Hát mit mondjak, a blueshoz semmi köze nem volt…

Tibusz: Azért a Malmsteent nem hagyom bántani. Ő az összes hülyeségével együtt egy olyan új színt hozott a gitározásba, hogy jó napot kívánok…

Gábor: Természetesen a modern gitározásban is vannak olyanok, akiket nagyon szeretek. Ilyen pl. Satriani. A lényeg az, hogy az előadó gitárjátékának íze, egyből felismerhető stílusa legyen. A régiek közül ilyen Gary Moore, Blackmore, Santana. Utóbbi még akkor is szenzációs, ha technikailag sokszor nem tökéletes. Erről egyébként nekem az az alapsztorim, hogy egyszer horgászás közben több kilométer távolságból egy kósza gitárfutam jutott el hozzám. Biztos voltam benne, hogy Tibusz valahol itt játszik a közelben, annyira jellegzetes volt. Kocsiba vágtam magam, lekövettem a hangot, és kiderült, hogy Agárdon tartottak hangpróbát a Hobo Blues Band-del. Valahol erről kell szóljon ez a történet.

RI: A média fújta ellenszelek ellenére úgy látom, hogy a gitár népszerűsége a fiatalok körében egyre nő. Egyetértetek ezzel? Ha igen, miben látjátok az okát?

Tibusz: Az ok egyszerű: a XX. és XXI. század hangszere a gitár. Ez elöl pedig nem lehet kitérni. Elhintettük a magot mi ötvenesek, és a picit idősebb, most hatvanas korosztály. Ezt nem lehet ilyen-olyan divatos trendekkel megállítani, meg nem történtté tenni.

Gábor: A gitár önmagában egy olyan hangszer, amivel már három akkord ismeretében is hangulatot lehet teremteni egy tábortűz mellett. Gyorsan ad sikerélményt, onnantól pedig gyorsan kialakul a függőség és egyre nehezebb letenni.

Túrisas