Roa's Ark: Roa's Ark (2024)

Kiadó:
Rocode Records

Honlapok:
roasark.bandcamp.com
facebook.com/RoasArk

Ez aztán az olvasócsalogató (újmagyarul úgy mondanánk: clickbait) bejegyzés! Ide a rozsdás bökőt, hogy Carl Roa nevét még a mi olvasóink sem ismerik hallomásból sem! Pedig elvileg - de nagyon-nagyon elvileg ám! - egy neves progresszív rock gitárosról van szó, aki anno az amerikai Magic Elf nevű zenekar motorja volt. Azóta inkább a szólókarrierjére összpontosít - már ha lehet itt egyáltalán karrierről beszélni. A "Roa's Ark" nevű formáció elsősorban nem is miatta figyelemre méltó, hanem a trió másik két tagja: Van Romaine dobos és Dave LaRue basszer miatt, akiket viszont illik ismerni - ha más nem, a Steve Morse Bandből. Én pont miattuk repültem rá a megjelenésre, mivel Steve Morse "StressFest" albuma nálam minden idők legjelentősebb instrumentális gitármuzsikái között van számontartva olyan előkelő társaságban, mint Joe Satriani "The Extremist"-je vagy Joey Tafolla "Infra-Blue"-ja. A Romaine-LaRue páros legendás ritmusszekciót alkot, és azt kell mondjam: ezt a lemezt is elsősorban miattuk érdemes meghallgatni. Roa nem rossz gitáros, de nekem sem a tónusa, sem a dallamérzéke nem kiemelkedő, viszont a zenei alapok olyan szilárdak, hogy arra a világ tektonikai szempontból legrizikósabb területén, Japán északkeleti partján is felhőkarcolókat lehetne építeni. A mindössze 39 perces lemez a gitárorientált rajongóknak garantáltan minőségi szórakozást ígér.

After Lapse: Pathways (2024)

Kiadó:
Frontiers

Honlap:
facebook.com/AfterLapseOfficial

A spanyol (közelebbről madridi) proggerekről a 2022-es bemutatkozásuk okán már ejtettünk néhány szót. Akkor azt a véleményt fogalmaztam meg, hogy "nem fergeteges, de kellemes meglepetés ..., és a műfajnak egy olyan szegletét fedi le, ahol manapság nem túl nagy a tolongás. Ha kitartanak, érnek még kicsit, akár cserebogár is lehet belőlük..." Nos úgy tűnik, a Frontiers kitart mellettük, pedig ez a műfaj náluk nem a fősodor. Spanyolország, főleg a progresszív metál szempontjából, nem éppen a ígéret földje, így bármi is érkezik tőlük, az a meglepetés erejével hat. Az After Lapse bizony nem rossz zenekar, de az immár második lemezüket hallgatva most azt mondom: nem lesz belőlük cserebogár, nem ők hozzák el a hispán tavaszt... Érdekes, igényes muzsika ez, érződik, hogy sok, aprólékos és elkötelezett munka van benne, de szerintem - és ez most nem hungarosovinizmus! - nem ér föl a mi At Night I Fly-unkkal, pedig a nápolyi kiadó őket valamiért kikosarazta. A szerzemények a sokadik hallgatás után sem akarnak beleragadni a fülembe, és bár jól szól a cucc (jobban, mint az At Night I Fly) nekem sem az énekes, sem a hangszeresek nem nyújtanak akkora élményt, mint a "mieink". Értem és érzem én, hogy nem föltétlen igazságos ez az öszehasonlítgatósdi, de szerintem nem kell ahhoz Serafino Perugino vájt füleivel rendelkeznünk, hogy érzékeljük, mifelénk billen a mérleg nyelve...

Innerwish: Ash Of Eternal Flame (2024)

Kiadó:
Reigning Phoenix Music

Honlapok:
www.innerwish.gr
facebook.com/innerwishofficial

Görögországra gondolva a legtöbb embernek nem a heavy metal jutna eszébe, pedig azok, akik rendszeresen olvasnak minket, már hozzzászokhattak, hogy a hellének igenis érzik ezt a műfajt. Power metalban például messze az európai átlag fölött járnak: elég, ha a Dream Evil (Gus G-s korszak), Mystic Prophecy és Firewind lemezekre gondolunk, de lelki szemeink előtt éppen megjelenhet a Sunburst (Gus Drax) piszkosul jól sikerült idei albuma is. A nagy öregjeik közé tartozik a több mint negyed évszázada aktív InnerWish nevű zenekar, akik erőből nyomják a szuperdallamos, kétgitáros, kemény és lendületes nehézfémet némi balkános/orientális ízesítéssel. Nem túl innovatív zene, de nem is szükséges mindig az újítások, kísérletezések bűvöletében élni, ha az ember már rátalált egy jól bevált, működőképes receptre. Az "Ash Of Eternal Flame"-et nem mondanám a legjobb lemezüknek, szerintem még mindig a 2010-es "No Turning Back" az etalon, de azért az orthodox fémszívűeknek, akiknél nem számítanak alapkövetelménynek a 20 perces opuszok és a poliritmusok, ez szívmelengető, kellemetes élmény lehet - inkább, mint bármi, amit (nevek nélkül) kis országunknak eddig e területen sikerült magából kiizzadnia...

Tartuffe