Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.iron-mask.com
myspace.com/ironmaskmetal

Dushan Petrossi egy Malmsteen-imitátor. Aztán az is lehet, hogy ő Malmsteen, aki olyan imitátort játszik, aki Malmsteent imitálja. De akkor ki játszik az utolsó Malmsteen lemezeken? Lehet, hogy az az igazi imitátor! Az is felmerült bennem, hogy talán előkerült Yngwie ikertestvére, Hjalmar, aki rátette a kezét a Malmsteen jogokra és a névhasználatra, és így Yngwie vasálarc mögé bújva kénytelen harcolni a neoklasszikus metál életben maradásáért. (Ez utóbbi megmagyarázná, hogy miért szólnak olyan vacak minőségben az utóbbi évek Malmsteen lemezei. A 2000-es "War To End All Wars" volt az első gyatra hangzású lemez, és 2 évre rá megszületett az Iron Mask.)

Mindenesetre itt ez a balga belga, aki úgy veszi fel és viszi tovább a Malmsteen által elejtett fonalat, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga. És az új lemezen előmerészkednek a sötétségből az ex-zenésztársak (már ha maradunk a Malmsteen a vasálarc mögött elméletnél), Mark Boals hangszálrezegtető szakmunkás (10 dalban), aki - mint köztudott - 3 lemezen is énekelt a Mesternél (Trilogy, Alchemy, War To End All Wars). Sőt, továbbmegyek, egy nótában a kilencvenes éveket indító Malmsteen-nótafa, Göran Edman is szerephez jut. S ha mindez nem lenne elég, a billentyűket az a Mats Olausson nyomkodja, aki már örök időkre kibérelte helyét a Guiness Rekordok Könyvében a "Ki bírja ki a hét fogást és a 7 évet Yngwie Malmsteen oldalán?" kategóriában. Ezt ő ugyanis háromszorosan teljesítette, miután 1989-től 2000-ig volt a Mester klaviatúráinak leporolója. A korábbi Iron Mask énekes, a Valhalla Jr-nak becézett Götz Mohre csak egy dalban jut szerephez, az is bónusz nóta. Az állandóságot jelképezi ellenben az orosz basszer, Vassilij Moltchanov, aki ezúttal a jordán származású Ramy Alit kapta párjául a ritmusszekcióban. A hörgő-morgó hangokért, ahogy korábban is, Roma Siedletski a felelős.

Így áll össze tehát a nagy csapat, amely ha nem is tudja a "Trilogy" zsenialitását visszahozni, de boszorkánykonyhájukban azért egy Alchemy-szerű valami azért megszületett, ami üde színfoltot jelent az utóbbi Malmsteen lemezek egysíkú szürkesége után. És amikor már kezdek beleunni Boals hangjába, megváltásként jön a Göran Edman által énekelt lassú nóta, a templomi orgonával kísért "Magic Sky Requiem" (mintha úgy lenne összeollózva korábbi dalcímekből, nem?), ami maga az isteni csoda.

A lemez kiemelkedő csúcspontjai a "Rebel Kid", és az említett "Magic Sky Requiem", valamint az előzetesen megjelentetett "Broken Hero". A "Genghis Khan" mintha az "I Am A Viking" keletiesített verziója lenne.  A "Blizzard Of Doom" kétlábdobos dübörgése és az azt követő "The Absence" dallamszólója is ott lebegteti az ős-Malmsteen slágerek hangulatát. Hörgős metált csak mértékkel és kellő körítéssel vagyok képes fogyasztani (lásd Rhapsody Of Fire orkhangú betétjei). A "Nosferetu"-ban ebből is kapok a pofámba. De kapok mellé egy olyan gitárfutamot, mint a "Rising Force" című nóta gitárszólója, és már nem is zavar a hörgés! Ezeknek a daloknak sikerült visszaidézni a Nagy Korszakot.

Időnként keveredik a neoklasszicizmus a klasszikus heavy metallal, amolyan Magnus Karlsson-osan (The Codex, ha már Mark Boalsnál tartunk, de említhetném még a Starbreaker, vagy a Planet Allience albumokat is. Az Allen/Lande lemezeket csak azért nem sorolom ide, mert ott a két hang egyedisége sokkal inkább meghatározza a zenét, mint a gitáros-zeneszerző személye). Az egyetlen, amit hiányoltam, az instrumentálisok. Itt egy másfél perces intróval kell beérnünk a lemez elején, illetve a vinyl kiadás bónusz nótája, a "March Of The Slaves" instrumentális még, ha igaz, bár azt nem hallottam, de Petrossi összegzése szerint 10 nótát énekel Boals, egyet-egyet a másik kettő, úgyhogy, ha csak meg nem bukott annak idején matekból, akkor két tétel marad, ahol a gitár énekelhet. A producer Dennis Ward, így a hangzásra egyáltalán nem lehet panaszunk, neki tökéletesen sikerült elkapni a korai Malmsteen-lemezek feelingjét.

Ha valaki elém tette volna egy felirat nélküli CD-n, biztosan rávágtam volna, hogy valami számomra eddig nem ismert Yngwie-lemez. Az Iron Mask eddigi legjobbja! És jobb, mint bármelyik Malmsteen lemez az elmúlt 10-12 évből (számomra az "Alchemy" volt az utolsó értékelhető produkció). Na szóval, akkor ki most az imitátor?

Írta: egy CsiGabiGa-imitátor