Overcast: Törjön szét! Ep (2012)

Nem túl sűrűn, de előfordul, hogy megkeresnek bennünket zenekarok, menedzserek, hogy írjunk egy-egy csapat megjelenő, aktuális anyagáról. "Dicsőség a bátraknak!" mondhatnák a Hammerfall, de akár az éppen regnáló politikai erő után is szabadon. Azért addig örüljünk, amíg a Hatalom a Hammerfall és nem a Cannibal Corpse lemezcímekből (Butchered at Birth, Tomb Of Mutilated, Hammer Smashed Face, stb.) kölcsönzi politikai jelmondatait.

És tényleg bátrak, mert a Dionysos-csapat nem a politikai korrektségéről híres, ahogy ezt a Leander-kirohanásomban le is írtam. Az Overcast meg különösen bátor, mert az kb. sejteni lehet, hogy itt kényes ízlésű zeneínyencek turkálják fanyalogva a prédát, a dirty rock 'n' roll stílus pedig nem a zeneínyenceknek találtatott ki.

Az Overcast pedig ezt a stílust űzi, ráadásul elég földhözragadtan. Az igazság az, hogy semmilyen tekintetben nem érzem kiugrónak a produkciót. Sem szövegek, sem megszólalás, sem hangszerkezelés terén. A prózaközeli ének pedig talán a leggázabb mind közül. Az viszont mindenképpen mellettük szól, hogy (egyrészről bátrak, ugye...) vélhetően maguk is úgy gondolják, hogy a négyszámos EP-t nem otthon kell a hi-fin fülesen keresztül kielemezni, papíron megfejteni és összeszámolni a hangnemváltásokat és ritmusképleteket, hanem egy koncerten sörrel a kézben üvölteni pl. az "Örömlány" veretes sorait, hogyaszongya: "valakinek élmény, ha zsíros seggedbe marhat."

Adott közegében tehát simán működőképes lehet a produkció, nagyobb áttörést az EP viszont egyelőre nem hozhat. Ha ez elég, akkor hajrá skacok, egyébként meg Glory To The Brave!!!

Túrisas

Címkék: lemezkritika