Kiadó:
Nuclear Blast

Honlapok:
www.sabaton.net
myspace.com/sabaton

Talán épp a Hammerfall előzenekaraként találkoztam először a Sabatonnal, és megvallom őszintén, a dinamikus, lehengerlő előadásmód, párosítva Joakim Brodén őrült kinézetével, meggyőzött. Azóta is – bár lemezeiket aktívan nem falom – szívesen megsasolom őket élőben, amikor csak lehet, mert ez a lendületes, monumentális muzsika koncerten nagyot üt. Nem kell hozzá agysebésznek lenni, az igaz, a dalaik érettségi tételként sem eredményeznének túlzott bukási arányt ("Vajon mire gondolt a művész, amikor ezt írta?"), de ez elmondható a legtöbb kedvencemre a '80-as évekből is.

Amolyan modern Accept ők, ugyanazokkal az egyszerű, de hatásos riffekkel operálnak, mint Hoffmannék anno, megspékelve őket dallamos szólókkal és heroikus kórusokkal. A jó öreg, megbízható germán heavy metalt sikerült nekik némileg "bepóveresíteni", enyhén szimfonikussá-epikussá tenni, s ezzel a mai fiatalok igényeihez igazítani. Tetszik, nem tetszik, a "Primo Victoria" és az "Attero Dominatus" éppen olyan nemzedéki himnuszok manapság, mint a "Metal Heart", vagy a "Balls to the Wall" voltak negyedszázada. Még abban is van némi párhuzam, hogy a frontember mindkét bandában amolyan anti-hős: Brodén, a poszt-apokaliptikus, punkból rohamosztagossá átképzett militáns kinézetével (és kiejtésével) éppen olyan kevéssé tűnik színpadképes tinisztárnak, mint egy 150 centis, smirglihangú agresszív kis törpe a Bon Jovi, David Lee Roth, Kip Winger és társaik uralta színtéren. És mégis megcsinálták...

Nem kell homokra építkeznie tehát a Sabatonnak, megtalálták rég a saját hangjukat és közönségüket. Volt azért némi tanácstalanság körülöttük, lévén majd' a teljes csapat lelécelt Joakim mellől. Ehhez képest a tempó kicsit sem lassult ("fast as a shark", mondhatni), egy válogatásalbumot villámgyorsan követett ez, a svéd történelem egy szegletével foglalkozó korong, már az új felállással, ráadásul két nyelven – angolul és svédül, természetesen. Nehogy valakiben is felüsse a fejét a kétely, hogy megakad egy szépen ívelő karrier! S mivel a fő dalszerző mindig is az énekes volt, a "Carolus Rex" most is hozza a megszokott Sabaton sztenderdeket.

Némi változás akad azért. Ahogyan egykor az Accept, vagy mostanság a sorstárs-harcostárs Hammerfall, lassan ők is teljesen maguk mögött hagyják a speed gyökereket. (Azért példálózom Oscar Dronjakékkal is, mert rossz nyelvek szerint ők szintén egy klasszik német bagázs – történetesen a Stormwitch – modernizálásával jutnak/jutottak egyről a kettőre, úgyhogy a két karrier között erős párhuzam vonható.) Szóval egyre több itt is a középtempó és a ráérősebben hömpölygő epika. Ezt pedig az ősfanok nemigen szeretik, azt tudjuk. Amiért én nem tudok követ vetni rájuk, mivel serkenő bajuszosként én sem üdvözöltem kitörő örömmel mondjuk a "Metal Heart" elpunnyadását a "Restless & Wild" féktelen energiáját várva.

Ha már itt tartunk, Joakimék legutóbbi korongjának nem túl kedvező fogadtatása okán újra elővettem a "Glory To The Brave"-et, csekkolni, hogy tényleg annyival jobb volt-e az a CD, mint az új? Volt a fenét! Az "Infected" sokkal érettebb, átgondoltabb zenét tartalmaz, kidolgozottabb, okosabb harmóniákkal, dallammenetekkel. Nyilván jobb, rutinosabb zeneszerzők lettek időközben ők is. Valami ilyesmi történik a Sabaton háza táján is, ez itt az ő "Russian Roulette"-jük és "Infected"-jük, úgyhogy ha továbbra is a "Breaker"-t, vagy a "Leagacy Of Kings"-et várod tőlük, csalódhatsz is akár. Ha viszont elfogadod az organikus, természetes fejlődést, akkor elmerülhetsz egy igen szórakoztató, jól prezentált svéd történelemórában. Garaelnek pedig üzenem, hogy nem érdemes lefitymálni őket, csak abba gondoljon bele, hogy ki is hozta be a (kamu) latin szövegeket kántáló bombasztikus férfikórusokat ebbe a műfajba (nem a Powerwolf). Hiába, nincs új a nap alatt, mindenki utánoz valakit...

Kotta