Kiadó:
Metal Mind Records

Honlap:
www.tankofficial.com

"Ebben az országban a fontos és a kevésbé fontos kérdésekben is a nyugdíjasok döntenek. Sajnálom a Quantumot, annak a generációnak az áldozatai, akik bármelyik kormányt megbuktatják plusz egy havi nyugdíjért, akik körömszakadtukig ragaszkodnak az ingyenes utazásukhoz, akiknek semmi se drága, csak az előjogaik. És mielőtt még kigyulladna a kommentfal a klaviatúra hisztérikus csapkodása folytán: igen, az én anyám is nyugger." (Puzsér Róbert)

Igen, és a sorokat olvasva minden bizonnyal sír, hogy ilyen fiút nevelt fel...

Nos, a klasszikus szereptévesztés azon esetével állunk szemben, amikor az önjelölt ítész magát szociológusnak tekintve von le olyan következtetéseket, mellyel "osztályalapon" alkotja újra a szocialista dialektika torzítóan általánosító, megbélyegző kritikai attitűdjét. Leninnek és Sztálinnak feltételezhetően örömtől szorulna össze a szíve, ha tudná, hogy gondolati magvaikat még manapság is bőven öntözik, szerencse, hogy Gulágot ma már csak szavakból és mondatokból lehet alkotni az előjogaihoz olyannyira ragaszkodó osztályellenség számára...

S hogy jön mindez ide a Doogie White harcjármű parancsnok által vezette új Tank lemez kritikájához? Tulajdonképpen sehogy, mert a skót énekes ugyan nem tévesztett ennyire szerepet, de az biztos, hogy ezúttal gyengébb harckocsira szállt fel, mint tavaly előtt. A "War Machine" ugyanis nomen est omen gázolt végig két évvel ezelőtt a Rainbow fanatikusok heavy metalon szocializálódott táborán, zenei újraértelmezését adva Guderian tábornok Achtung! Panzer! c. korszakalkotó hadelméleti munkájának. "A tankok sikeres alkalmazása a győzelem záloga." - mondta a német teoretikus, és ez igaz is lenne, ha Doogie a megfelelő harcászati eljárásmódokat alkalmazva nem százezerszer lerágott dallampanelekből próbálná összetartani az Iron Maiden fémesebb páncélalapjain megcsillanó szivárványt. Mert az, ami működött egyszer, nem biztos, hogy következő alkalommal is működni fog, még akkor sem, ha az első próbálkozás olyannyira fényesre sikeredett. Persze nincsen különösebb baj a "War Nation"-nel, de elődje olyan magasra állította a mércét, ami alatt csak átgördülni – és nem felette átrepülni – lehet. Bár tankok nem igazán szoktak röpködni, még a mesében sem.

Sok újdonsággal nem szolgál tehát az album, maradt az előd által kitaposott ösvény, de az ötletekből most csak gyenge reprodukcióra futotta. Nem is az a baj, hogy ismerős minden dallam és riff – ebben a világban én hajlandó vagyok minden nap ugyanazokat az ízeket megkóstolni –, hanem hogy a szakács rég lejárt szavatosságú alapanyagokból dolgozott, a lejárt szavatosság pedig harckocsi-lőszereknél nem csak a hasat csaphatja el, hanem az egész lánctalpas apparátumot. Úgyhogy csak óvatosan közelítsünk ehhez a tankhoz, legközelebb pedig a szinten tartó karbantartás helyett a legénység próbáljon meg modernizálni is.

Garael