Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak




 

ws szines.jpg

Kiko Loureiro: Sounds Of Innocence (2012)

2012.07.04. 13:13 | Dionysos | 5 komment

Kiko Loureiro_Sounds of Innocence.jpeg

Kiadó:
JVC/Victor Entertainment

Honlap:
www.kikoloureiro.com.br

Na ezen se fogunk összeveszni Túrisas cimborával. Ő ugyanis Kiko Loureiro (Angra) instrumentális szólóalbumai közül - tőle szokatlanul - az erősen jazzes "Universo Inverso"-t csipázza nagyon (2006), én azonban inkább a rockosabb/metálosabb "Fullblast"-ra esküszöm (2009). A "Sounds Of Innocence" pedig mintha a kettő iszonyatosan jó arányérzékkel kikevert egyvelege lenne. Persze olyan eget verő különbség nincs, hiszen az Eddie Van Halen és Randy Rhodes mániás brazil gitárfenomén stílusa teljesen jellegzetes, játékosan keveredik benne a neo-klasszikus stílus, a progresszív metál és a jazz, a hagyományos fémzene és a hard rock; mindez jól elhelyezett brazil "bennszülött" ritmusokkal variálva. Tuti recept...

Kellett már ez a szólólemez mint egy jó hideg rozé fröccs az elviselhetetlen kánikulában. Kicsit megviselt a hír, hogy az Angra legutóbbi lemeze (Aqua, 2010) körüli kínlódás nem akar végetérni, sőt Edu Falaschi (a brazil Bruce Dickinson) nemrég ki is lépett, hogy az Almah-ra koncentráljon. Ez még akkor is szomorú, ha Brazíliában úgy nőnek ki a földből a jó énekesek, mint az amazoni őserdők sűrű aljnövényzete. Nagyon szorítok, hogy ezzel ne érjen véget az Angra pályafutása, de addig is itt vannak nekünk az "Ártatlanság Hangjai", mintegy bizonyítandó, hogy az Angrában Loureirótól döglik a légy.

Szerintem egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, hogy Loureiro eddigi legjobb lemezét készítette el. Manapság egyre nehezebb engem instrumentális gitárzenével levenni a lábamról, s önmagában még az sem garancia, hogy valaki óriási tehetség, világszerte ünnepelt hangszeres zseni. Itt van mindjárt Jeff Loomis (ex-Nevermore) vagy Stephan Forté (Adagio) esete, akiknek (s itt most Túrisastól plagizálok) minden egyes lefogott hangját megbabonázva hallgatom, de szólólemezeiket egyszer sem tudnám végighallgatni. Hiányzik belőle valami, amitől a dalok megannyi lefogott zseniális hang együtteséből muzsikává lényegülnek át. S ennek a valaminek nagy tudósa Loureiro, pedig ő sem egyszerű, szellős tinislágereket szerez.

A legelső próbálkozáshoz képest (No Gravity, 2005) kevesebb lett az euro-poweres trappolás, a progresszívebb dalszerkezetek és a jazz-es, latinos ritmusok dominálnak. Sok a melankolikus hangulat, de minden esetben főszerepet játszik Loureiro kivételes dallamérzéke és káprázatos, erőlködésmentes technikája. Ez a faszi nagyon tudja, amit tud, a végén még bepengeti magát az év végi toplistámra!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr484628885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kotta 2012.07.05. 22:59:04

Egesz jol penget, majdnem olyan jó, mint Turisas cimbora :))

turisas 2012.07.08. 17:35:14

Hadd ne kommentáljam....:-)))))

Magasházi Gábor 2012.07.09. 10:47:17

Ha jól emlékszem a No Gravity-ről írtam én is és bejött a muzsikája, ezt a lemezét még nem hallottam.

Ősszel LORD koncert :-) 40 éves évforduló...mostanában egy tavalyi koncertet hallgatok majdnem két órát játszottak nagyon jó buli volt.

janikutya 2012.10.21. 17:08:10

Hozzám csak most jutott el :)

"akiknek (s itt most Túrisastól plagizálok) minden egyes lefogott hangját megbabonázva hallgatom, de szólólemezeiket egyszer sem tudnám végighallgatni. Hiányzik belőle valami, amitől a dalok megannyi lefogott zseniális hang együtteséből muzsikává lényegülnek át. "

Itt van a kutya elásva.Nekem sem jönnek be az instrumentális albumok,de itt hihetetlen módon nem hiányzik az ének.Kiko énekel helyette a gitárjával.Az összes albuma levett a lábamról,hol könnyen,hol nehezen,de a lényeg : ez a csávó egy zseni.Ő olyan gitárral,mint egy brazil focista labdával : rengeteg a flikk-flakk,a finom,ötletes megoldás,és ha kell,annyira be tud gyorsulni,hogy nagyon nehéz lekövetni :D

Kotta 2012.10.21. 17:40:57

az biztos, hogy az év egyik legjobb gitárlemeze!