Kiadó:
Cleopatra Records

Honlap:
www.icaruswitch.com

Képzeld el az Evergrey-t a lényeget adó hangulati mélabú nélkül, kissé rockosra felturbózva, majd adjál hozzá egy csipetnyi Iron Maident és W.A.S.P.-féle amerikai heavy rockot, a gótikából eredő gitár riffek helyett blues alapú szólókkal, ám modernre vett hangzással. Nos, ha sikerült, akkor esélyed van belőni, milyen zenét is játszik az Icarus Witch. Nem, Kedves Olvasó, ez nem az új magyar kétéltű autóbusz, ami a üzemanyag árak mai állása miatt seprűvel közlekedik a budapesti légtérben, hanem egy, az amerikai power metalból boszorkányos ügyességgel a kommerszebb, ám vitathatatlanul érdekes és szórakoztató stíluskavalkádba röppenő pennsylvaniai banda. Sajnos nem ismerem a csapat korábbi munkásságát, így nem tudok beszámolni arról, hogyan és miként változtak a stílusmódosulásból adódó zenei jegyek, de aki kicsit is ismeri az U.S. power szikár megközelítését, az nagyjából le tudja mérni, hogy itt bizony alapos "átszabászati" műveletről van szó, de senki se gondolja, hogy a király meztelen maradt.

A dallamok ugyan el nem ítélhető módon azonnal hatnak – ami mint tudjuk, egy szigorúbb, vagy ínyencebb metalhead számára egyenlő a pop felé kacsintás áruló attitűdjével -, de senki se gondolja, hogy a dalokban nincsen meg az az őserő, ami például a korai Deep Purple-t is jellemezte – halld a "Coming Of The Storm" metál riffekbe döngölt klasszikus dallamvezetését és szólóját –, sőt, a csapat igenis képes a jelenkor egyik legizmosabb képviselőjének, a Nevermore-nak is leckét adni, érdekes módon egy, a legutolsó "Sohatöbbé" albumon szereplő hasonló című szerzeménnyel, a "Rise"-zal. Csak ez jobb.

A dicsérhetőségbe természetesen belejátszik az új énekes, a számomra teljesen ismeretlen Christopher Shaner is, akinek hangjáról első hallásra egyetlen vokálakrobata neve sem ugrik be, ám produktumát figyelmesen hallgatva előbb utóbb rájön az ember, hogy igazából mindent elénekel, és nem is akárhogyan. Olyan artista ő, aki mosolyogva, az erőlködés látszata nélkül hozza a nehéz mutatványokat elhitetvén azok átlagember számára is teljesíthető voltát. Aminek aztán a próbálkozások hatására természetesen ordas pofára esés lehet az eredménye.

A banda legfőbb erénye, hogy úgy tudnak a közérthetőség és a szigorúbb, vagy tradicionális megközelítés határán egyensúlyozni, ami mind a Pink Cream-féle heavy rock, mind az amerikai metál híveinek – halld a "Pray" modern riffjei közé meghökkentő, ám virtuóz módon besompolygó doom tisztelgést – szimpatikus lehet, ez pedig úgy gondolom, elég széles spektruma a műfajnak ahhoz, hogy a fiúk kitörhessenek a metal undergroundból. És ehhez talán már a boszorkányok segítsége sem szükséges.

Garael