Ibridoma: Night Club (2012)

ibridoma 2012.jpg

Kiadó:
SG Records

Honlap:
www.ibridoma.com

Olasz zenekar játszik amcsi zenét. Manapság már nem olyan meglepő ez. A Facebookon talált meg minket a talján Ibridoma, írnánk-e az új albumáról? Ugye, milyen népszerűek vagyunk? Még mondja valaki, hogy nem kell nyomulni a közösségi portálokon. Persze, miért is ne! – dobtam be könnyedén, de azért nem vettem teljesen komolyan az ígéretet. Könnyen belefut ugyanis az ember ilyenkor olyan házi készítésű termékekbe, melyek a sonkával-kolbásszal ellentétben zenében nem okoznak túl sok örömet. Simán megfeledkeztem volna a fogadalmamról, ha most is ez történik.

Ezúttal azonban a sors kegyes volt hozzám, így hamarost azon kaptam magam, hogy széles vigyorral hallgatom a lemeznyitó "Eagles from the Sky"-t. Már a lendületes riffelgetés a szám elején megfelelő felütésnek bizonyult, de az igazi fordulópont a Mikiegér énekhang beköszönése volt. Igen! Pont ez a Vince Neil orgánum kell ehhez a fasza kis Rattes muzsikához! Mintha a Mötley Crüe tért volna vissza a tökös, "Shout At The Devil" fémjelezte korszakához. Mindezt modern, erőteljes, ámde kristálytiszta hangzással. A második nótában (Cold Light Of Moon) aztán megérkezik Davy Vain is, amolyan "y" koordinátaként, hogy két dimenzióban tudjuk elhelyezni a mediterrán cowboyokat a rockzenei térképen. Sőt, lehet, hogy ez már a "z" tengely..? Ratt, Mötley Crüe, Vain. Aha, asszem már 3D-ben nyomulunk, ahogy az manapság dívik. Küldetés teljesítve.

Már csak néhány kiegészítésre van szükség: a gitármunka azért jóval tökösebb annál, hogy szimplán glamként könyveljük el ezt a csapatot. Ilyen szempontból idecitálhatjuk akár a német Kissin' Dynamite-ot is (4D!), mert ők kevergetik még a strandmetalt (copyright by Garael, legalább is ezen az oldalon) a fickósabb gitártémákkal. A teljesség kedvéért pedig említsük meg a negatívumokat is, nehogy a kedves olvasó azt higgye, múlt éjjel elaludtam a fülemet: ez a muzsika cseppet sem eredeti, meglévő sablonok ízléses újrahasznosításával mindösszesen szórakoztatni szándékozik. Ezzel összhangban nagy megfejtések itt zeneileg nincsenek, a riffek pofonegyszerűek (ámde hatásosak), továbbmegyek, a gitárszólók egyenesen harmatgyengék (azért az elviselhetőség határán bőven belül, hallhatóan igyekeztek úgy kidolgozni őket, hogy leplezzék a virga-gén hiányát). Mindezek tetejébe még rövid is – röpke fél óra manapság maximum egy EP-re elég, ők mégis nagylemeznek csúfolják a "Night Club"-ot (a második amúgy). A legfontosabb azonban mégiscsak a dalok minősége (jó), melyek korrekt megszólalással, kellően feszesen kerülnek elővezetésre.

Példaként állítom ezt a produkciót az összes olyan kezdő zenekar elé, mely szembe szeretne nézni a nemzetközi megmérettetés rémével. Amit bizonyít: kiemelkedő zenei talentum nélkül is élvezhető eredményt lehet az asztalra letenni, okosan, higgadtan végiggondolt koncepció mentén, jól megírt, kiérlelt számokkal. Még csak rettenetesen eredetinek sem kell lenni. A kitartás és a minőség melletti elkötelezettség fontosabb annál. És persze nem egy éjszakai lokálban kell tölteni az estéket, hanem a próbateremben.

Kotta

Címkék: lemezkritika