Dokken: Broken Bones (2012)

Dokken-Broken bones200.jpg

A Dokken új lemezét hallgatva egy réges-régi dal, az "In My Dreams" refrénje jut eszembe: "In My Dreams, It's Still The Same..."

Fordítás helyett kicsit ferdítve:

"Álmaimban még ma sem
Változott az életem.
Álmaimban mindenütt
Az évszám most is nyó'cvanöt."

Álmodban!

A szokásos hurráoptimista nyilatkozatokat megcáfolva a lemez gyenge közepes próbálkozás a régi dicsőség visszaszerzésére. Meg kéne Lynch-elni őket! Bár sokan úgy tartják, hogy Jon Levin a legjobb Lynch-klón, mióta világ a világ, vagy legalábbis mióta Dokken a Dokken, csak annyira játszik George Lynch stílusában, mint amennyire Paul Chapman éppenhogy elpöngette a Michael Schenker témákat az UFO-ban, vagy ahogy Sárvári Vilmos játssza a Főnix éjszakáját: minden második hangot elsumákolva. Szóval ez leginkább Lynch, ami nincs!

2007-ben ott álltam a Dokken koncerten, amikor Don bejött unott képpel, napszemüveg mögé rejtve táskás szemeit, majd rácsodálkozva, hogy a közönség őt mennyire várta itt Budapesten, új erőre kapott és lenyomott egy nagyon jó koncertet. Kár, hogy az öregedő hangszálakat nem lehet hangszemüveg mögé rejteni, mert itt bizony kihallatszik, hogy a régi dicsőségnek csak megkopott utózöngéje rezeg a hangszálak között! De ez még nem is lenne baj, hiszen a meglévő eszközökkel viszonylag jól gazdálkodik. A probléma az, hogy már a dalszerzés sem megy úgy, mint régen, és Levin sajnos ebben sem megfelelő partner.

A nyitó "Empire" egy felpörgetett kezdés, a tengerparti (Beach) korszakuk stílusában, amúgy "Erase The Slate" módra.

Itt még azt hittem, hogy egy bika lemez lesz ebből. Aztán ahogy leül a tempó, úgy ül le a lemez hangulata is. Vannak jó dallamok, de nem igazán ütősek. Vannak jó szólók, de nem igazán emlékezetesek. Még a Terranához hasonlóan őrült "Wild" Mick Brown is lazábbra vette a figurát és inkább csak úgy nagypapásan veri a bőrt, talán, hogy legyen elég energiája a Ted Nugent turnéra. A címadó "Broken Bones" refrénje még súrolja a megjegyezhető kategóriát, de aztán semmi maradandó egészen a "For The Last Time" nótáig, pedig az már majdnem a lemez vége.

Ha az új UFO-t öregurasnak tartottátok, erre még inkább igaz: hosszú szünet két értékelhető pillanat között. Mint a kedvenc öregemberes viccemben:

- Mondd, te szoktál vizelni két közösülés között?
- Naná! Ki bírná ki 2 hónapig?

CsiGabiGa

Címkék: lemezkritika