Kiadó:
Nightmare Records

Honlap:
facebook.com/warnot.band

Emlékszem, tavaly is született egy ilyen alkotás, akkor Samuel Arkan belga gitáros-zeneszerző (Virus IV) agyából pattant ki. Az Epysode névre hallgató projekt "Obsessions" címmel dobott piacra egy szimfonikus prog-power anyagot, ami koncepcionálisan egy misztikus bűnügyi történeten alapult. Az Epysode nálunk vegyes fogadtatásra lelt, hiszen két - tőlünk nem szokatlanul - egymással szinte homlokegyenest ellentétes recenziót közöltünk róla (itt és itt).

Egyből ez a történet ugrott be, amikor meghallgattam Björn Eliasson zeneszerzői bemutatkozását. A svéd gitáros 2009-ben lépett ki a Cloudscape-ből, és bevallom, akkor azt hittem, hogy ő volt felelős a Cloudscape akkoriban tapasztalható kommercializálódásáért. A Warnot azonban egy igen sötét, helyenként gótikus hangulatú, alkalmi hörgésektől sem mentes teátrális prog-power koncept-albummal állt elő, amit jellege miatt azonnal az Epysode-dal asszociáltam.

Eliasson metál operája többszereplős, a szerző mellett sokan mások is énekelnek, de én csak Mike Andersson-t ismerem (Cloudscape, Silent Memorial, Fullforce). A promóciónak, de talán a zenének is jót tett volna, ha sikerül ismertebb énekeseket, valódi sztárokat bevonni a munkába. Ennél már csak az lett volna szerencsésebb ötlet, ha Eliasson nem egyedül játszik minden hangszeren, és a programozással járó mókolás helyett inkább leszerződtet egy valódi dobost.

Most sem mondhatok mást, mint amit az Epysode-dal kapcsolatban megjegyeztem: Világosan érződik, hogy a szerzőnek sok munkája van benne, de - minő fájdalom! - a "megszállottság" ehhez kevés, a kemény munkán túl szükség van a csalfa múzsa csókjára is. Eliasson hiába ügyes gitáros, sem dalszerzésben, sem hangzásban nem üti meg azt a szintet, amivel szőrös szívemet simára lehet borotválni. Persze majd megint jön Garael, oszt jól megírja, hogy mennyire melléfogtam, milyen jó kis muzsika ez...

Tartuffe