Tudósítónk jelenti az Egyesült Királyságból: A Lordok Háza feloszlatta önmagát? Vagy csak feltornyosultak a ki nem vett szabadságok és mindenki nyaral egész évben? Nem. A Lordok Házában most is dolgoznak szorgalmasan az alkalmazottak, de csupán a színfalak mögött, az előkészítő munkákon foglalatoskodnak. A Parlament felsőháza azonban teljesen üres, csupán egy szerény keresztény (James Christian) és nedves felesége (Robin Beck) tartózkodik az épületben. Ők ketten intézkednek, énekelnek, zenélnek, uralják a terepet, belakják a helyet, tisztára mint a Ceausescu család vagy 25 évvel korábban Romániában. A zenész házaspár úgy döntött, hogy 2013-ban mindketten szólólemezt készítenek. Szép dolog az önállóság, de ha azt látjuk, hogy közben a háttérben ugyanazok az elemek munkálkodnak, mint korábban a House Of Lords mesterművein, akkor joggal tehetjük fel a kérdést: Mi történt? Mert bizony itt muzsikálnak mindkét lemezen Jimi Bell gitáros és B. J. Zampa dobos, akik a Lordok Házának oszlopos tagjai (voltak?). Itt van Tommy Denander, aki évek óta ott legyeskedik a zenekar kiadványai körül, hol társszerzőként, hol vendéggitárosként áll helyt, hol a szintiszőnyeg alá söprésbe segít be. És természetesen egymás lemezein vokáloznak a házastársak, így téve kerekké a történetet. A két lemez borítója is hasonló: "Határ a csillagos ég!", de háttér a felhős égbolt, és mindent ural a rengeteg víz. JC fejére szakadó eső hull, míg RB lábai alatt a tenger incselkedik. Lássuk, hogy sikerült a két önálló, de mégiscsak rokon produkció!

James Christian: Lay It All On Me (2013)

Kiadó:
Frontiers Records

Honlap:
www.jameschristianmusic.com

James Christiannek ez a harmadik próbálkozása szólóban. Egyszer a HOL tetszhalott állapota idején 1995-ben (Rude Awakening) próbált nérói babérokra törni. Sikerrel. Így aztán nem is erőltette nagyon a demokrácia visszaállítását egy jó ideig. Inkább rabszolgamunkában dolgoztatta volt gitárlordját, Lanny Cordolát, valamint Bruce Gowdyt és Mitch Perryt is. A nagy sikerű produktum érdekessége. hogy zeneszerzője az a Mark Baker volt, aki korábban jelentős szerepet vállalt a "Demons Down" album elkészítésében, majd később, 2011-ben gyakorlatilag a teljes House Of Lords lemezt (Big Money) ő szerezte. A második szólólemez (Meet The Man) 9 év múlva, 2004-ben jött ki Fabrizio Grossi basszusgitáros-producer keze alól. Gondolom, az addig összegyűlt dalok gyűjteménye lehetett, mert elég kaotikusra sikeredett és meg is bukott rendesen. Így hát újra összetrombitálta seregeit, és zenekara eredeti felállásának reinkarnációjával elkészítette a balsikerű "The Power And The Myth" albumot. Azóta JC a House Of Lords újraformálásának szentelte az életét, új tagokkal, keményebben, billentyűs nélkül, megintcsak sikerrel. A 2006-os "World Upside Down" óta jobbnál jobb lemezekkel rukkoltak elő. Így aztán nem erőltette a szólókarrier folytatását. Ezért is érthetetlen ez a hirtelen pálfordulás, pláne, hogy a zenei stílus nem különbözik markánsan az anyazenekartól. Hogyan is különbözne, hiszen a zeneszerző az a Jeff Kent, aki a "World Upside Down" lemezen még a zenekar basszusgitárosaként és billentyűseként írta a nóták zömét. Bár ha belegondolunk, eltelt újabb 9 év, 1995 és 2004 után itt a legújabb, 2013-as szólóalbum.

Denander és Bell mellett 3 dalban hangot kap az a Jorge Salan is, akinek különleges gitárosi kvalitásairól Jeff Scott Soto koncertjén volt szerencsém személyesen is meggyőződni. Mindjárt a nyitó, s egyben címadó nótában, aztán előbújik még a "Let It Shine" és a Five Star Iris feldolgozás, a "Day In The Sun" perceiben. Sajnos azt kell mondjam, nincs kihasználva a tehetsége, ezt a pár dallamszólót akárki más feljátszhatta volna. Az említett címadó és az azt követő "Sacred Heart" talán a legerősebb dalok az albumon (úgy is kell, tökénél kell megragadni a hallgatót). Legnagyobb eltérés az utóbbi HOL lemezekhez képest, hogy újra előbátorkodik a billentyű, igaz, nem Gregg Giuffria módra, extravagánsan, csak Christian által homályosan. Meg Denander által Bon Jovisan. Ott van például a "You're So Bad", mely a lemez legjobbja lehetne, ha nem vett volna be "Rossz orvosság"-ot (Bad Medicine) a billentyűs. A "Let It Shine" és a "Believe In Me" meg középtempójuk ellenére annyira lágyan slágeresek, hogy ilyet csak Coverdale engedhet meg magának. Igazi nőbolondító dalok. Csakhogy ami megy David Coverdale-nek, az nem megy James Christiannek! Ő inkább a "She's All The Rage", vagy az "Another Shot In The Dark" jellegű nótákban brillíroz. Christian a rákon túl is zseniálisan énekel, de ez a lemez lágyan lányos lett szerintem.

Robin Beck: Underneath (2013)

Kiadó:
Cargo Records

Honlap:
www.robinbeckrocks.com

Robin Beck 1989 óta készít szólólemezeket. Egyszámos előadó volt, a híres Coca-Cola reklámzene, a "First Time" című nóta énekese. Jött azonban egy nagytudású producer, Desmond Child, aki gyakorlatilag erre az egy kislemezre felépített egy teljes albumot. Hozzátette pár korábbi szerzeményét, melyeket Bonnie Tyler nem vitt a számított sikerre ("If You Were A Woman And I Was A Man", "Hide Your Heart", "Save Up All Your Tears"), előkapart egy Alice Cooper nótát, ami lemaradt a "Trash" albumról, és szinte kész volt a bemutatkozó album. Majd a '90-es években a dallamos rockzene halála, stílusváltás, bukás, újrakezdés, és eljutunk 2010-ig, amikor is kedvenc férjével és Tommy Denanderrel készítettek egy nagyon sikeres visszatérő lemezt. Ennek szerves folytatása a mostani.

Izgalmas riffek, fülbemászó refrének ("Wrecking Ball", "Ya Can't Fight Love", "Perfect Storm", "Check Your Attitude"). Igazi rockzene, nem az a gót muzsika, amely a legtöbb női énekest vonzza, hanem egy igazi vagány, dallamos rock, kicsit olyan, mintha Shania Twaint dögösebbre hangszerelték volna. Számomra sokkal House Of Lord-osabb a lemez, mint férjuráé, akivel pedig egy duett is elcsattan a "Burnin' Me Down" című lírai dalban. Szintén jót lehet lassúzni a címadó "Underneath"-re. A lemez legszebb balladája azonban az "I Swear The Nights", amin még az sem változtat, hogy gyakorlatilag csak új szöveget írtak a Whitesnake "Here I Go Again"-jére és eladták sajátként. Két elismert feldolgozás is van a műsorban, "Ain't That Just Like Love" Fionától és "Follow You" Glen Burtniktől, akik mindketten közreműködnek is a dalokban, ami önmagában elismerés az előadónak. Rajtuk és a fent említett HOL zenészeken kívül hallhatjuk még a hugica, Liv Beck vokálozását is, bár ez inkább csak érdekesség, nem sokat nyom a latban.

James Christian kiírta magát asszonya lemezén, így a saját produkcióra már csak másodosztályú dalok maradtak. Talán ezért is jelentette meg saját neve alatt House Of Lords helyett, hogy ne fussanak bele még egy olyan buktába, mint 2004- ben a "The Power And The Myth" albummal. Sebaj, jövőre talán újra megtelik élettel a Lordok Háza!

CsiGabiGa