Kiadó:
Prospect Park

Honlapok:
www.fivefingerdeathpunch.com
facebook.com/fivefingerdeathpunch

Még júliusban született az a cikk, amelyben a FFDP idei lemezét értékeltem, s már akkor tudni lehetett, hogy hamarosan jön a folytatás. Nagyon termékenyek mostanság Báthory Zoliék, és azt hiszem, jól tették, hogy nem egyszerre, egy dupla albumban adták közre az új anyagot, mert így volt ideje ülepedni a dolgoknak, és az újabb CD meghallgatásának friss, pihentetett fülekkel állhatunk neki. A "Vol. 1" nekem tetszett, és nagyon bíztam benne, hogy a második adag is hozni tudja majd ugyanazt a minőséget.

Lehet, hogy most nem vagyok elég dühös hozzá (nyáron a költözködés közepette ettem a kefét rendesen), de valamiért ez a második fogás nem ízlett annyira, mint az első. Már a lemezt indító "Here To Die" sem taglózott le az FFDP-től elvárható erővel. Ezen felül elég sok lett a balladás pillanat és valamiért még egy nyúlfarknyi, szerintem teljesen funkciótlan instrumentális szösszenet is helyet kapott az albumon (The Agony Of Regret). A mélypont mégis az Animals által a "pop" kultúrába importált amerikai "népdal", a "House Of The Rising Sun" földolgozása.

Az idegesítő (de védjegyszerű) hangzást és az odamondogatós, üresfejű-izomagyú szövegeket lassan kezdem megszokni, de a "Vol. 2" amolyan B-kategóriás FFDP termék lett. Remélem, ezért a kijelentésemért nem fogok részesülni egy ötujjas halál-ütésben. Mindamellett ezen a korongon is található pár harapós, nyaki ütőeret dagasztó, ökölrázós metál-himnusz: pl. "Weight Beneath My Sin", "Matter Of Time", de személyes kedvencem a kicsit Faith No More-os "A Day In My Life".

Ha a két lemezt összetesszük, összességében ez egy nagyon komoly teljesítmény, az pedig már vita tárgyát képezheti, hogy ki-ki hogyan értékeli ezt a dupla megjelenést. Elképzelhető, hogy ha a legjobb szerzeményeket egyetlen CD-re sűrítik, akkor nagyobbat durrant volna a dolog, és az utókorban úgy rögzül ez a képtelenül hosszú címmel megfejelt album, mint az FFDP egyik legjobb anyaga. Biztos akadnak azonban olyanok is, akik azt mondják, hogy ez egy igazán rajongó-barát gesztus volt, és a hamburgerből is jobb a dupla... Én talán inkább az első véleménnyel szimpatizálok, de nem tudok vitatkozni az utóbbi érveléssel sem.

Tartuffe