Kiadó:
IceWarrior Records

Honlap:
facebook.com/flashbackofanger

A Flashback Of Anger azon olasz power/prog bandák közé tartozik, akiknek ezen az oldalon már illett volna áldozni némi – ha nem is kitüntető – figyelmet. Ha másért nem, hát azért, mert a hasonló formációk megjelenéseiről akkurátusan beszámoltunk. Ezek közé tartozik a Rhapsody (mindkét inkarnációja), a Vision Divine, a Secret Sphere és a Thy Majestie. Az ő rajongóik figyelmébe ajánlom ezt a fiatal firenzei együttest is.

Az előző lemezüket, a "Splinters Of Life" (2009, Limb Music) című albumot jól ismerem, egy példányt iktattam is belőle a CD gyűjteményembe. Valami oknál fogva akkor elmaradt a kritika, pedig hangszeresen elképesztően fölkészültek ezek a taljánok – bár ezen aligha lehet meglepődni, ha alaposabban szétnézünk az itáliai "hadszíntéren". 2009 óta történtek náluk személyi változások, a korábbi billentyűs, Emanuele Giorgetti nem bírván az iramot személyes okok miatt távozott, így az énekesre, Alessio Gorira hárult a feladat, hogy a szintiket kezelje (nem mellesleg kifogástalanul abszolválta a feladatot). Fiatalon elhunyt egykori zenésztársuknak, Francesco Masininek emléket állítva pedig írtak a lemezre egy lírát is "Don't Let Me Fade" címmel.

Az új album címe a "Terminate And Stay Resident" rövidítése. Nem világos előttem, hogy miért nem írták ki a teljes címet, de ennek nincs is különösebb jelentősége. A lényeg, hogy instrumentálisan kifogástalan euro-power anyagról van szó, pörgős ritmusokkal, két több mint kompetens gitárossal, gazdag hangszereléssel, és más olasz csapatokra is jellemző magas hangfekvésű, "hősi" dallamokban gondolkodó énekessel. Ezen a ponton be kell vallanom, hogy nekem pont ez jelenti az együttes gyenge pontját. A hideg ráz ki ezektől a vékony, agyonvibrátózótt orgánumoktól, amivel – valamilyen okból – szinte mindig együtt járnak a kicsit hisztérikus dallamvezetések. Ez viszont – objektivitásra törekvő kritikusként belátom – egyéni szocprobléma, hiszen sokan pont erre izgulnak. Garael kollégám például ezeket hallgatva szokott elalélni a gyönyörtől. Nem véletlen, hogy a "Black Prince" című nóta két változatban is fölkerült a CD-re, s az egyiket épp a stílus adu ásza, Fabio Lione énekli.

Kár, hogy nem adták ki a lemezt instrumentális változatban is (mint tette azt a Dream Theater a "Black Clouds & Silver Linings"-szal, vagy a Solid Vision a "Sacrifice"-szal), azt biztos gyakrabban hallgatnám. Mindazonáltal azt kell mondjam, hogy ebben a stílusban ma senki sem veri az olaszokat, s ez többek között éppen a Flashback Of Anger érdeme.

Tartuffe