Evergrey: Hymns For The Broken (2014)

Evergrey.jpg

Kiadó:
AFM Records

Honlapok:
www.evergrey.net
facebook.com/Evergrey

Legutóbb nem túl sok jót mondhattunk el a svéd prog-power óriás, az Evergrey "Glorious Collision" című lemezéről. Tom S. Englund, a zenekar frontembere olyannyira előtérbe tolta magát és egy olyan irányvonalat kezdett el erőltetni, hogy a megszokott társak egytől-egyig faképnél hagyták. Jóllehet a "Glorious Collision" még így is fölismerhetően Evergrey-es lett, sem a hangzás, sem a könnyedebb hangvétel nem stimmelt, bizonyítva ezzel, hogy az együttes vitathatatlan művészi vezére ugyan Englund, bizony a többiek is sokat adtak hozzá a sikerhez.

Szerencsére időközben helyreállt a rend, az együttes kiadót váltott, Englund és a régi csapattársak (Danhage, Zander és Ekhdal) pedig kiengesztelődtek egymással. Minden okunk megvolt tehát rá, hogy a régi albumok hangulatát, minőségét várjuk a "Hymns For The Broken"-től, s ebben nem is kellett csalódnunk. Az új CD hangzása köröket ver az utolsó anyagra, sőt egyfajta frissítés is megfigyelhető: Danhage bátran szólózik, Zander pedig új billentyűhangzásokkal is kísérletezik.

Sajnos olyan kiugróan fogós tételeket ezúttal nem sikerült írni, mint amilyen pl. a "Blinded", vagy a "Touch Of Blessing" volt, de a súlyosan hömpölygő, mesélős, örökszürke zenefolyam így is végig élvezhető, egyenletes színvonalú és tartalmazza mindazt, ami miatt az Evergreyt annak idején megszerettük. A limitált kiadás második CD-jén három nótát is hallhatunk egyszerű zongorakísérettel (Hymns For The Broken, Barricades, These Scars), és ezek (a "Missing You" című hátborzongató lírával egyetemben) élő bizonyítékai annak, hogy ezek a dalok ilyen pőre csomagolásban is megállják a helyüket, mint ahogy azt is, hogy a találóan elnevezett Evergreynek a borús, fájdalmas hangulat megteremtésében nincs párja.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika