Kiadó:
Nuclear Blast

Honlapok:
www.helloween.org
facebook.com/helloweenofficial

A Helloween mindazt megtestesíti, amiért az euro-powert imádni és gyűlölni lehet – ráadásul úgy, hogy jó ideje bőven továbblépett a stílus sztenderdjei által kijelölt úton. A néha már-már thrash-be hajló riffek és groove-ok mellett még mindig meghatározóak azok a dallamok, melyeket tulajdonképpen egy óvodai kiscsoportos foglalkozás keretében is el lehetne játszani – már ha a felmérgelt gyermekek nem követelnek valami keményebbet (mondjuk Halász Jutka Almaszószát), és melyeknek bájos infantilizmusa olyannyira összeegyeztethető a söremelgetős népi-patriotizmussal. Az mondjuk igaz, hogy a "The Time Of The Oath/Beeter Than Raw/Dark Rider" triumvirátus és a "Gambling With The Devil" után következő lemezek már egy jóval modernebb vonalat követtek, mint a stílusteremtő Keeper-albumok, de a banda zenéjének lelkét jelentő csipetnyi humor és ökörködő hajlam végig ott pislákolt a szigorúbb hangvételű lemezeken is – megérdemelten királyi trónra ültetve a bandát.

Nem titkoltan jómagam is nagy Helloween fan vagyok – erről mindig megemlékezem, mikor Ausztriában járok, és hangos Helloval köszöntöm Wient –, ennek ellenére jelen albummal nem vagyok teljesen elégedett: a "My God-Given Right" első felének slágeres-lazább vonulatát ugyan vigyorogva üdvözöltem, de a lemez második felébe becsúszó tölteléknek is felfogható nóták – és igen, ezúttal nekem a nagyepikai "You, Still Of War" is annak minősül –, a "Rabbit Don't Come Easy" szintjére süllyeszti az albumot (ami egy más bandánál persze katasztrófa helyett a felhőkbe történő katapultálást jelentené). Mindezek mellett ezúttal a két, keményebb kötésű nótával sem tudok mit kezdeni , a "Russian Roulette" és a "Claws" ugyan úgy szórja a groove-okat, mint sült tök a pirított magot, de a refrént a csapat elfelejtette megírni, így a pitbull módra acsarkodó riffek alap nélkül ugatnak-ügetnek el a légben. Persze vannak itt rejtett kincsek, az ütemváltásos "The Swing Of a Fallen World" úgy ülteti hintába a hallgatót, ahogy arra csak a Helloween képes, a "Like Everybody Else" westernes-délies hangulata szinte filmszerűen jeleníti meg a redneck valóságot, a "Creatures In Heaven" pedig véleményem szerint a lemez csúcspontja, egyetlen számba sűrítve a keménykedő speedelést, a remek dallamokat, a váltásos-játékos ütemezést, mindezt olyan szirupos  refrénnel, amiért két cukorgyáros monopólium is felülvizsgálhatná hosszútávú stratégiáját. (A lemez másik nagy kedvence a ravasz és tökfejesen sunyi módon egy fasza doom riffet rejtegető, amúgy gyermeki "Living On The Edge2, a maga élvezetes gitárszólójával és ambivalens hangulatával.)

Természetesen megértem azokat a kritikusokat is, akik a könnyedebb, happy-metal nóták túlsúlyáért vonják össze a szemöldöküket, de mit csináljak, ha én ezt az oldalát is kedvelem a csapatnak – mindig vevő voltam Weikath hülye gyerekes humorára – így nem zavar az "If God Loves Rock 'n' Roll" abszolút kiszámíthatósága és popos jellege, vagy a "Lost In America" hasonló mederben csordogáló pajkos-vicces riffdobálása.

Majdnem biztos vagyok benne, hogy jelen album megosztóbb lesz, mint négy elődje, már csak a színvonal viszonylagos egyetlensége miatt is, de ha a számodra tetsző nótákból csinálsz egy öt-hat dalos válogatást, akkor is megérte végighallgatni a cuccot. Hogy miért? Mert ez ismét a happy-happy Helloween, ami nem hagyja jéggé dermedni a szívedet, ha meglátod az album, khmmm, nem épp az esztétikum csúcsát jelentő borítóját. Jégre vele!

Garael