Kiadó:
Hammer Records

Honlap:
www.pbox.hu

Az újkori Pandora's Box zenei karrierje sajnos minden olyan buktatót magába foglal, ami csak jellemezheti egy magyarországi hard rock együttes pályáját: szerencsés rátalálás és konstelláció, aztán a mentor elhunytával a megosztottság és szakmai viták eredményezte megtorpanás – egy hazai mércével kimagasló album, majd a "magyar átokként" felfogható féltékenység és az ebből fakadó motiváció vesztés okozta szünet. Csoda hát, ha ennyire örültem annak, hogy a csapat majd 10 évvel a kimagasló "Pangea" után új albummal jelentkezett?

Pedig nem igazán vagyok feltétlen híve az "őszinte, kemény rock" honi stílusképviselőinek, még akkor is, ha karrierjüket a valamikori hatalom szabta kacskaringósra, az a hatalom, ami ugyanakkor izolálta is a lehetséges külföldi versenytársakat, furcsa egyeduralmat és lehetőséget biztosítva a külföldi forrásokat nem ismerő közönség előtt az egyébként gyakran szélmalomharcot vívó és kényszerű kompromisszumokat kötő bandák számára.

A 10 évvel ezelőtti "Pangea" azonban, úgy gondolom, a nyugati lemezdömpingben is bőven megállta a helyét, ötletes és progresszív elegyítéseként a heavy metalnak és a hagyományos hard rocknak – ezt a számomra oly kedves kompozíciós megoldást azóta is csupán egyetlen albumnál, a tavalyi Mobilmániánál tapasztaltam, s hogy milyen eredménnyel, arról beszéljen a 2014-es listám helyezése.

Előre leszögezem, a "Pangea" színvonalát nem sikerült reprodukálni, ám ez nem feltétlenül baj. Hogy miért? Mert jelen produktum is versenyképes maradt, hála a kortalanul jó daloknak, és a zenekari tagok becsületes teljesítményének (különösen a gitáros, Sándor József nyújt kimagaslót), ami méltó a név továbbviteléhez – egyedül talán az egyébként roppant szimpatikus énekes, Koroknai Árpi hangja marad el elődeitől, ám ez a hozott dallamok ellenében abszolúte megbocsátható momentum.

Milyen is hát a "Mindenekfelett"? Mindenekfelett, izé, előtt, görcsmentes. A fiúkat nem nyomasztotta a "Pangea" súlya, ami igazán jót tett a kreatív munkának, és ha nem is sikerült igazán, korszakalkotóan kimagaslót produkálni , a felhangzó szerzemények hallatán igazán nincs miért szégyenkezniük. A két veretes rock n' rollal keretbe foglalt album dalai felvillantanak minden olyan erényt, amiért szeretni lehet a stílust, még akkor is, ha van néhány olyan pillanat, ami deja vu módjára emlékeztet engem egyszer már hallott/átélt megoldásokra, de ez legyen az én bajom. Az epikai vonal ugyan most kimaradt a felvonultatott eszköztárból – talán az "A tűz a víz, a föld az ég” remek dallamai nyúlnak kissé vissza ehhez a "Pangeá"-n oly remekül kidomborított zenei világhoz –, de a könnyedebb hangvételű dalok kárpótolják a hallgatót a "súlyosabb" megoldások és a mélyebb tartalom viszonylagos visszaszorulásáért .

Az album persze nem a vintage jellegében fogant, az olyan modernebb riffek, mint amilyenek az "Ébredj"-ben ugrasztják elő a hallgatóból az adrenalint, örömmel harsogják az éterbe az újkori Pandora's Box szimpatikus világlátását és nyitottságát: ez az a vonás, ami továbbéltetheti és az első ligában tarthatja a csapatot – legalábbis nálam. (A súlyosabb, metálosabb megközelítés trendje egyébként külföldön is most éli virágkorát, olvasgasd csak el a svéd hard rock bandákról készült kritikáinkat.)

Cserháti István sajnálatos halála és az azt követő névhasználati vita ugyan megakasztotta a csapat karrierjét, de az album egy szívből odarakott, és vállalható bizonyíték lett arra, hogy a banda továbbra is életképes tényezője a magyar hard rock életnek, mellyel számolni kell és érdemes. Mindenekfelett!

Garael