Kiadó:
Loud & Proud Records

Honlapok:
www.thewinerydogs.com
facebook.com/TheWineryDogs

Őszintén szólva, amikor a The Winery Dogs debütje 2013-ban megjelent, egy lyukas kétfillérest se tettem volna arra, hogy lesz folytatás, pedig a fogadtatása általában véve  elég kedvezően alakult. Persze az Adrenaline Mob is rögtön népszerű lett, Portnoy mégis otthagyta őket, mint eb a piszkát. Félreértés ne essék, nem bánom, hogy így alakult (mármint, hogy a trió tovább dübörög), hiszen ezt a formációt még mindig érdekesebbnek, életképesebbnek ítélem, mint az ún. Metal Allegiance-t, amiről itt biztosan nem jelenik meg recenzió – legalábbis az én tollamból tuti nem. Lapozzunk is!

Igazán az előző albumtól sem voltam elájulva, mert megítélésem szerint egyáltalán nem lett különleges – valójában egy erősebb, energikusabb Richie Kotzen albumnak tűnt a Mother Head's Family Reunion és a Forty Deuce környékéről. Ezekhez képest nekem nem tudott sok pluszt mutatni, még úgy sem, hogy a ritmusszekció egyenként és együtt is bámulatos. A helyzet viszont az, hogy se Sheehan, se Portnoy nem a blues funk érzékenységéről híres, így akármilyen nagy örömzenére is képesek így hárman, a dolog valahogy nem lett hiteles, stílusazonos. Pedig a The Winery Dogs éppen akkor tűnik meggyőzőnek, amikor Kotzen, levetkőzve unalmas melankóliáját, átvált egy pörgősebb blues funk módba.

A "Hot Streak" szerintem elég skizoid képet mutat, az első fele pont az, amit elvárhatunk tőlük, sőt, minél merészebben funkosodnak (Hot Streak, Empire), annál ütősebb az anyag, azután jön – mintegy vízválasztóként – a "Fire" című ballada, ami után szétesni, elmorzsolódni látszik a kreativitás, de legalábbis zavaróan csapongó lesz az egész. Kotzen elkezd úgy énekelni, mint Bono a U2-ból (Ghost Town) és belebonyolódnak egy Red Hot Chili Peppers utánérzésbe is (Spiral). A korong második felén csak két olyan nótát találtam, ami fölkerülhet az iPodomra, s ami ez erős kezdés méltó folytatásának tekinthető: a "War Machine" (bár a szólót nem csipázom), valamint a "Think It Over".

Ez már megint kevés arra, hogy rajongást ébresszen bennem. Sommás ítélet, tudom, de ez nekem vérprofi zenészek rutin feladatmegoldása, magas színvonalon űzött felhőtlen szórakoztatás következmények nélkül.

Tartuffe