Kiadó:
Nuclear Blast

Honlapok:
tobiassammet.com
facebook.com/avantasia

Az Avantasia egy kicsit olyan, mint a Scorpions: legalább egyszer már végleg elbúcsúzott a közönségtől, mégis mindig új életre támad. Úgy tűnik, Tobias Sammet egy pillanatig sem gondolta komolyan az Avantasia rock opera projekt nyugdíjaztatását, túlságosan fekszik neki ez a stílus, túl sok zenei ötlete van, ami nem illeszthető be az Edguyba, és persze túl sok pénzt keres ezzel a vállalkozással (hozzáteszem: nem állítom, hogy csak a pénzért csinálja).

A 2013-as "The Mystery Of Time" megjelenésekor már kifejtettem, hogy a "The Wicked Symphony" trilógia a szakma valódi csúcsteljesítménye, hiszen már nem jellemezte a "The Metal Opera I-II" eurogalopp betegsége (ezzel a kitétellel lehet nem egyetérteni), de még nem volt olyan broadway-szagú, mint utóda(i). Ezzel megint elszóltam magam! Az elszínháziasodás, musicalesedés, amit három évvel ezelőtt helytelenítettem, itt egy újabb szintre lett emelve. Az Avantasia szerintem sohasem volt még ilyen hatásvadász, bár nem vitatom, hogy ezt a tendenciát egyesek akár pozitívan is értékelhetik.

A buliba bevont énekesek megint túl sokan vannak ahhoz, hogy egyenként fölsoroljam őket. Az bizonyos, hogy repesve üdvözöltem Jorn Lande visszatérését (a "Lucifer"-ben megint zseniális!), de hasonlóképpen nagy öröm Geoff Tate szereplése (Seduction Of Decay), és nagyon kellemes meglepetés Dee Snider teljesítménye is (The Haunting). Az egyetlen keserű csalódás Herbie Langhans (Beyond The Bridge) művi gótikus dörmögése (Draconian Love), ami nem csak azért tragikus, mert nem áll jól neki, hanem azért is, mert ráadásul ebben a dalban van az egyik legjobb gitárszóló.

Valamiért most sem maradhatott ki a csajos-nyálas duett (Isle Of Evermore), ezúttal  Tobias Sharon den Adellel énekel a Within Temptationből. Sascha Paeth mellett hallhatunk gitárszólókat Bruce Kulicktól is (ex-Kiss), aminek kifejezetten örültem, a "Babylon Vampyres"-ben pl. hatalmasat játszik.

Persze fanyaloghatok én itt naphosszat, a helyzet az, hogy egy ilyen 13 részes, 75 perces anyag megírása még mindig megsüvegelendő teljesítmény, még akkor is, ha a korábbi trilógiának (főleg a "Scarecrow"-nak) színvonalát már nem éri el. A véget érni nem akaró Avantasia "családregénynek" 2008 óta ez a leglaposabb epizódja, de még így is akadnak rajta szép pillanatok, és az sem kérdés, hogy be fogom szerezni eredeti CD-n.

Tartuffe