Enzo And The Glory Ensemble: In The Name Of The Father (2015)

y_25.jpg

Kiadó:
Underground Symphony

Honlap:
www.enzodonnarumma.com

Ez a titokzatos Enzo nem más, mint Enzo Donnarumma, egy nápolyi énekes, gitáros, dalszerző, aki még gyermekkorában tragikusan elvesztette a szüleit, így az anyai nagybátyja házában nőtt föl, s kezdett el zongora, valamint klasszikus gitár leckéket venni. 18 éves korában azután volt egy nagy megtérés élménye, aminek következményeként teológiai tanulmányokat folytatott, a mai napig bibliaórákat tart és részt vesz evangelizációs projektekben. A beszédes címmel megfejelt "In The Name Of The Father" az első szóló próbálkozása, egyébként egy Members Of God nevű bandában énekel.

Ahhoz képest, hogy szűk pátriáján kívül teljesen ismeretlen a csákó, sikerült egy elég tisztességes "ensemble"-t (együttest, valójában inkább csak ideiglenes munkaközösséget) összegyűjtenie: a lemezen olyan muzsikusok szerepelnek, mint Marty Friedman (ex-Megadeth), Kobi Farhi (Orphaned Land), Ralph Scheepers (Primal Fear), Mark Zonder (ex-Fates Warning), Gary Wehrkamp és Brian Ashland (Shadow Gallery). Jól hangzik, nem? De. Csak éppen a zene hihetetlenül zagyva: van benne egy kis reneszánsz, barokk, klasszikus, opera, kortárs, közel-keleti, népi, rock, metal, stb. Ez önmagában véve nem lenne gond, csak éppen a különböző hatások, stílusok, elemek nem akarnak összeállni egy egésszé, nem integrálódnak, nem hogy az albumon, de még akár egy számon belül sem.

Gondolom, Enzo koncepciója az volt, hogy klasszikus imákat zenésít meg, megtaláljuk itt a keresztvetést, a Miatyánkot, az apostoli hitvallást, az Üdvözlégyet, zsoltárokat, sőt még egy őrzőangyalokhoz szóló könyörgést is. Én bírom az ilyesmit, az ún. evangéliumi kisegyházas Stryper sem idegesít, de elvárom, hogy legalább a zene összeszedett, színvonalas, hiteles legyen. Sajnos azonban a vitathatatlan zenei képzettség és hangszeres kompetencia ellenére (hú, az a gitárszóló a "Maybe You"-ban!) sem találok egyetlen szerzeményt sem, amiért lelkesedni tudnék. Mindezt csak tetézi, hogy az anyag rettentő vacakul szól. Kedves, Enzo, tartok tőle, hogy ezzel az albummal nem sok hívet szereztél, sem magadnak, sem a Szentháromságos Egy Istennek, akit dicsőítesz...

Tartuffe

Címkék: lemezkritika