Kiadó:
Nail Records

Honlap:
facebook.com/stularock

Modernebb és kommerszebb. Hogy jobb-e? Nekem tetszik, de azt is el tudom képzelni, hogy a keményvonalas stílus-rajongóknak egy-egy pillanat már túl popos – már ha ez a jelző értékbeli tartalommal bír. Szerintem nem, de mint egy metal zenei blog munkatársa, ilyet még mondanom sem szabad, nemhogy leírni, így hát legyen büntetésem a rockerek megvetése, ezt már ilyen idősen elviselem.

A Stula Rock Band új lemeze a főszereplő miatt adja magát az összehasonlításra: a Mobilmániából kurtán-furcsán távozott Molnár "Stula" Péter régi barátaival – és két vendéggel – összerakott új lemeze nem távolodik túl messze az "ex"-től, még akkor sem, ha az átfedések mellett vannak olyan szerzemények – mint például az Extreme-től ismerős "Mindent kölcsön kapunk" –, melyeket nehezen tudnék elképzelni Zefferéknél. Ugyanakkor ezek a könnyedebb, szellősebb pillanatok nem rosszak, Stula dallamérzéke és hangja vitathatatlanul az egyik legjobb Magyarhon ezen stílusában: a "Forgószél" lendületes ütemeinél, de szinte valamennyi dalban kísértetesen felrémlenek Vikidál Gyula frazírjai, és a deja vu már önmagában érdemteljes.

Stuláék nem cicomázzák túl a dolgot, a mélyre hangolt gitárokkal felvezetett lemez még a negyven percet sem éri el, ám tölteléknóták tulajdonképpen nincsenek: az viszont már egyéni preferencia kérdése, hogy a lendületesebb, rockosabb darabok tetszenek, vagy a "gyengédebb pillanatok" – nyugodj meg, Stula ez utóbbiaknak is képes fémes ízt adni, hiába, ezzel a hanggal Vivaldi nyár tételéből is viharos évszakot lehet formálni. Ami viszont biztos: a "Visszafordíthatatlan" vagy a "Ha látnád magad" megszületése pillanatában is klasszikus lehet, de a "Kirúgtak a mennyből" groove-os, mesélős hangvétele is slágerré avanzsálódhatna a rock-diszkókban (van még ilyen?), és tökéletesen alkalmas arra, hogy koncerten öklöt emelgetve harsogjuk bele az éjszakába a rock sémáinak elpusztíthatatlan jelszavait.

A modernség azonban nem csak a mélyre hangolt, szaggatott riffekben jelentkezik: sajnos a szólók relatív rövid jellege idomul az aktív trendekhez, ebben én elbírtam volna egy kicsit több tradíciót, de el kell ismerni, az "Őserő" Zeppelintől kölcsönvett riffje, vagy a már említett szerzeményekből sütő tényleges őserő jelzi neked: otthon vagy, és ez bizony a gitárok birodalma.

Bár nem hallottam még a most megjelent új Edda albumot, de nem hiszem, hogy a csapat lendületesebb számait komáló rajongóknak ne tetszene ez a lemez is, hiszen az érzékeny dallamformálás több esetben a fénykorában lévő csapatot juttathatja az eszünkbe, egy némileg marconább, fémesebb megközelítésben.

Szomorú voltam, mikor olvastam Stula kiválását a Mobilmániából, ám ezzel az albummal sikerült kissé megvigasztalni – nem beszélve Zefferék legutóbbi lemezéről: remélem, hogy a legközelebbi jelentkezésben egy picivel kevesebb "rádióbarát" slágert hallhatunk, mert hidd el, Stula, a rádió csak egy tárgy, mi viszont rockerek vagyunk! (Talán én is az maradtam…)

Garael