Animal Drive: Bite! (2018)

y_158.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.animal-drive.com
facebook.com/AnimalDrive69

Az egész úgy kezdődött, hogy valaki bemutatta Dino Jelusic énekest Paul O'Neill producernek (Savatage, T.S.O.), Paul O'Neill megismertette őt Jeff Scott Sotóval (a T.S.O. egy másik énekesével), aki végül ódákat zengve róla bevezette őt Serafino Perugino irodájába. Így került "kézről-kézre járva" a horvát Jelusic és zágrábi bandája, az Animal Drive a Frontiers kiadó "New Breed" csapatába, melynek nem titkolt szándéka egy új hard rock nemzedék kinevelése, széleskörű promóciója.

Ez a Dino gyerek "szemtelen" fiatalsága ellenére már jó pár éve muzsikál, dalokat szerez és – nem utolsósorban! – énekel; ráadásul nem is akárhogy! Simán emlegethetnénk a horvát Jorn Landeként, hiszen az ő torkában, frazírjaiban is ott vannak a hard rock legnagyobb hangjai: a jobb napokat is látott Coverdale és az idén már 8 éve elhunyt Dio. Ezzel a bevezetővel szerintem kellőképpen megalapoztam a mondandómat: a srác kivételes tehetség, karizmatikus frontember (akinek még a színpadon nehezen nélkülözhető, női szíveket döglesztő macsó fazon is megadatott). A kérdés ezek után csak az, hogy jók-e a dalok.

Itt némileg elbizonytalanodom. A nemzetközi kritikai visszajelzés abszolút pozitív, a Jelusicban rejlő potenciálról mindenki ódákat zeng, de én úgy látom, hogy kevés szó esik a nótákról, pedig a fiatal horvát muzsikus zeneszerzői képességei végeredményben ezeken mérhetők le. Teljesen érthető, hogy a legtöbben a Whitesnake-et és a Skid Row-t emlegetik fogódzóként, viszont a sok helyen olvasható Dream Theater-párhuzam és a progresszív címke tökéletesen indokolatlan. Az Animal Drive-ban nincs semmi progresszív; tipikus hard rock, méghozzá a direktebb, két gitárral súlyosan hasító fajtából.

A "Bite!" nagyon tisztességes bemutatkozás, hogy ne mondjam, riglistől együtt rúgják ránk az ajtót, de közel sem hibátlan munka. Nekem kicsit vontatottak a dalok (jót tett volna néhány pattogósabb ritmus, mint pl. a klipes "Had Enough"-ban) és a dallamok sem eléggé ragadósak, jóllehet a pali annyira jó, hogy akkor is fölkapnád rá a fejed, ha a "Szomorú szamuráj"-t énekelné. Pedig az nagyon-nagyon szar...

Lelkesen szurkolok az Animal Drive-nak, hiszen a régiónkból származnak, sőt, egy olyan országból, amely 800 éven keresztül a magyar Szent Koronához tartozott! Szimpatikusak, tehetségesek, de ennél azért jobb dalokkal kell majd előállniuk, hogy olyan bandákkal emlegessük őket egy lapon, mint pl. az Eclipse vagy a Saffire.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika