Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.crashdiet.org
facebook.com/realcrashdiet

Blogunk 11 éves fönnállása óta sok minden történt, sok mindennek voltunk tanúi, de még ma is érnek meglepetések. Pl. hogy miként fordulhatott elő velünk az a csúfság, hogy az immár ötlemezes svéd sleaze rock/metal formációról, a Crashdïetről még sohasem esett szó oldalunkon. Ráadásul úgy, hogy a skandináv régió nálunk megkülönböztetett figyelmet élvez, és a műfajilag rokon pályatársak munkáiról (pl. Eclipse, H.e.a.t, The Poodles, Dynazty, Crazy Lixx , Reckless Love, Santa Cruz, Art Nation) rendszeresen beszámolunk.

A Crashdïet tehát már nem csikó zenekar, túl vannak négy albumon és három énekesen. Az első frontemberük, Dave Lepard mindössze 25 éves volt, amikor elvesztette küzdelmét a klinikai depresszióval szemben. A csapatot ugyan nagyon megviselte Lepard öngyilkossága, mégis úgy döntöttek, hogy folytatják. Eleinte nagyjából három évenként kiadtak egy új albumot, a mostanira azonban teljes hat évet kellett várni. Ezen, most először a zenekar zaklatott történetében, Gabriel Keyes énekel, akinek meglepően közel áll a hangja a tragikusan elhunyt Lepardéhoz. Nyilván nem véletlen esett rá a választás.

A skandináv glam/sleaze mozgalmon belül a Crashdïet a keményebb vonalat képviseli, nagyjából a "Dr. Feelgood" körüli Mötley Crüe hangzása köszön vissza náluk, de olykor a Guns N' Roses pimasz, utcagyerek-féle keménysége is szerephez jut náluk. Bevallom férfiasan, hogy a korábbi lemezekkel nem sikerült intim ismeretségbe kerülnöm, a barátság inkább csak formális és felületes, de amit ismerek belőlük, azok alapján a "Rust" viszi nálam a prímet. Kiváltképp tetszik a klipes címadó, ami egyfajta "tribute" a pufihajú nagy elődök előtt, gyakorlatilag jó néhány sorát egy '80-as években népszerű előadó slágeréből ollózták ki. (Megjegyzem, kb. 10.000 évvel ezelőtt Túrisassal mi is írtunk egy ilyen számot, amit azóta – hál' Istennek! – a feledés jótékony fátyla borít).

Ha összehasonlítom ezt a lemezt a Frontiers által egyazon napon kiadott The Defiants albummal, azt kell mondjam, hogy a meccset a harcias vikingek nyerték a nyafka amerikaiak ellen. Itt minden dög, karc, vagányság, arcbamászó, zsigeri energia megvan, ami amonnan hiányzik. A Frontiers szeptember 13-ra meghirdetett házi kis versenyét (hivatalosan ekkor jelennek meg a lemezek) már jó előre a Crashdïet nyerte meg. Bundagyanús helyzet...

Tartuffe