Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Art Nation: Transition (2019)

2019.10.23. 11:18 | Dionysos | 3 komment

y_260.jpg

Kiadó:
Gain

Honlapok:
www.artnationswe.com
facebook.com/artnationswe

Marha jó ez a Dynazty … izé, Eclipse ... nem, bocs ... Art Nation album… Ez a bevezető nem olcsó poénkodás vagy "zsurnalisztikus" fogás. Tényleg kezdem elveszteni a fonalat. Mindig is szerettem a skandinávok kivételes dallamérzékét és azt, hogy a "slágeres", "közérthető", "szórakoztató" náluk nem egyenértékű sem az amerikai piacon befutott pop előadók olcsó másolásával, sem pedig a hangszeres játékot teljes egészében kiiktató számítógépes dalszerkesztéssel. Nem gondolom, hogy az ördögtől való lenne a rockzene hagyományos eszközkészletével kiszolgálni a tömegek ütős (ez a sláger eredeti jelentése), könnyen megjegyezhető (és elfelejthető), a rádióban hangulati aláfestésként játszható "talpalávaló" iránti igényét.

Ugyanakkor – amint Arisztotelész Nikomakhoszi Etikája óta tudjuk – az erény középen van. Ami néhány éve folyik a rockzenében (különösen a Skandináv-félszigeten), nem kis aggodalommal tölt el. Egyfajta egyensúlyvesztés következett be arrafelé, egy ideje már nem annyira kapós rádióslágerek készülnek a hard rock hagyományos eszközkészletével, hanem tiszavirág életű rockslágerek az eurovíziós dalfesztiválok színtelen-szagtalan, kommersz eszközkészletével. El tudom képzelni, hogy ez jól kalkulált lépés a zenészek (de inkább a menedzsmentek és stúdiók részéről), hogy a rockzene ne szoruljon ki végleg a média és a közösségi felületek (így a fél életüket telefonjaik simogatásával töltő fiatalok) életéből. Szóval értem én, csak nem szeretem...

Itt van pl. ez az Art Nation, tele bazi jó muzsikusokkal, egy hórihorgas, MTV-s tinisztárra emlékeztető, szuggesztív frontemberrel, akinek ráadásul kifejezetten kellemes hangja van. A potenciál igen nagy. A dalok többsége is tök jó (Not Alone, Blaze The Trail, Crack In The Sky, Open), még akkor is, ha azért akad egy-két számomra már vállalhatatlan, szirupos popszám (Infected, Who We Are), ami akár a 300 millió dollár nettó értéket képviselő Max Martin slágergyáros mühelyéből is származhatna (mert leginkább olyan nótákkal rokon, mint a "...Baby One More Time", az "I Want It That Way" és az "I Kissed A Girl").

Nem értem, miért kell primitív, túlhangsúlyozott ritmikával, kütyüzéssel, technós vértyogással, túldigitalizált táncdalos hangzással agyonverni a dalokat, és végeredményben egy ilyen tehetséges fiatalokból álló, ígéretes formációt. Szerintem ezzel többet vesztünk, mint nyerünk – számszerűleg is. Nem vagyok egydimenziós, megrögzött purista, de ráférne egy kis tisztogatás a szakmára, mert félek, hogy bekövetkezik az, ami a '90-es években: az egysíkú, szalagon gyártott, médiaorientált produkcióktól megcsömörlött a hagyományosan konzervatív rock-tábor, és belemenekült a radikális "proletárforradalomba" (értsd: grunge). Megjegyzem: nem a zeneipar számító támogatása nélkül.

Tessék szépen megtisztítani a rockzenét a techno, elektro-pop, dub-step és társai kontaminációjától, az ún. "dance metal" káros szövődményeitől, ami az utóbbi időben még olyan klasszikusokat is megkísértett, mint a Stratovarius! Az Art Nation pedig jobban teszi, ha saját hangot keres, nem pedig lehetőséget arra, hogy kapjon öt perc hírnevet Rotterdamban, a következő Eurovíziós Dalfesztiválon – ahol minden kompromisszum ellenére esélyük sem lenne az elődöntőből továbbjutni.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr3915254334

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Régi Olvasó 2019.10.23. 19:21:13

Most lettem csak igazán kíváncsi a lemezre, mert a belinkelt dal nagyon tetszik, viszont nem hallom benne azt a vállalhatatlan szirupot, amiről írsz! Emiatt idegi kényszerem lett, hogy meghallgassam! :)

Dionysos 2019.10.24. 00:17:11

Hanem, hát nem. Nem kell, hogy egyezzen a véleményünk. A belinkelt dal jó, de minden problémát megjelenít, amit én ezzel a stílussal kapcsolatban konstatálok.

Régi Olvasó 2019.10.25. 17:53:14

Kétszer lement, kibírtam, sőt, helyenként felettébb élveztem. Másutt meg inkább csóváltam a fejem, mint ráztam. Szóval most már megértelek, ez bizony így egybe nézve inkább csalódás! Elő is vettem ma a Delfinia idei remekét, mert a stílus hasonló, de a kivitelezés mint töpörtyű a madártejtől...