Kiadó:
Edel/earMUSIC

Honlapok:
www.stratovarius.com
myspace.com/officialstratovarius

Végre! Ezt már nagyon vártam! Az újonnan ébredt kreatív erőktől dagadó "Elysium" (2011) újra nagy kedvencemmé tette a Stratovariust, sőt - ha lehet - egy még magasabb kategóriába emelte, mint amit annak idején az "Episode"-dal (1996) kiérdemeltek. Most már minden tartózkodás vagy szemérmesség nélkül kijelenthetem, hogy ez a Strató nem az a Strató! Az együttes geneziséhez képest a tagok szinte teljesen kicserélődtek, egyedül Timo Kotipelto képviseli a folytonosságot; ő viszont lubickol ebben a szerepben, a zeneszerzésben soha nem volt ilyen aktív, mint most. Érdekesség, hogy ezúttal bevonta gitáros cimboráját, a Sonata Arcticából 2007-ben furcsa körülmények között kilépett Jani Liimatainent is a dalszerzésbe (If the Story Is Over, Out Of The Fog). Liimatainen a lemezt záró címadóban még egy szólót is eljátszik - na, nem mintha Matias Kupiainen rászorulna a segítségre. A "nyugdíjas" Jörg Michael helyére igazolt kölyökképű jolly joker, Rolf Pilve (Status Minor, Magnificent, stb.) jó választásnak bizonyult, és szerencsére most nem olyan gyalázatosan szól a dobszerkója, mint a legutóbbi Status Minor lemezen.

A külföldi reakciókat figyelve az a benyomás alakult ki bennem, hogy a "Nemesis"-t a túlnyomó többség a Startó nagy visszatéréseként üdvözli, hiszen a slágeres euro-power jegyében fogant, energikus, direkt dalokkal, hatalmas kórusokkal és fogós refrénekkel. Ez valószínűleg így is van, de ez nem jelenti azt, hogy nekem, személy szerint ünnepelnem kellene ezt a fejleményt. Amikor a kislemezes "Unbreakable"-t és a kiszivárgott "Halcyon Days"-t meghallottam, a szívinfarktus kerülgetett. A dalok ugyan jók, de a körítés! Csilingelő, vértyogó elektronika, műanyag szintihangzás; ha a gitársávokat levennék és megtámogatnák valami túlvezérelt überprimitív techno ritmussal, már mehetne is a diszkóba - senki sem kapná föl a fejét! Uraim! Ami a "Halcyon Days" 3. percében történik, arra egyszerűen nincs mentség!!! Sajnos ez a hangzás újra és újra fölböfög (lásd: Fantasy, Dragons). Ezt nem tudom mire vélni, és - őszintén szólva - olyan hervasztónak találom, mint a szőrös női lábakra húzott lapos sarkú szandált bokazoknival.

Félreértés ne essék, ettől eltekintve ez az album jó, erőtől duzzad, a nóták kiválóak (talán egyedül a "Stand On My Ground" kivétel), bizonyos értelemben valóban "föltámadás" ez a sokáig gyengélkedő Stratónak. Az is egyértelmű, hogy ezzel nem csak a régi rajongókat célozták meg, hanem újabbakat is szerettek volna megszólítani. Egy kicsit "Amaranthe"-osan fiatalítva, divatosabbá téve próbálnak a "mass appeal" felé mozogni. Nyilván nem véletlen, hogy az idei turnéra éppen velük közösen indulnak. Az meg már személyes nyomorúságom, hogy én a Kotipelto vonallal szemben inkább a kísérletező, progresszív irányba tapogatózó Kupiainen vonalat erősítettem volna. Nagyon hiányzik nekem innen egy epikus "Elysium", ami annak idején még az ügyeletes kedvenc rovatba is bekerült.

Teljesen megkettőzve érzem magam, mert miközben a "Nemesis" majdnem hibátlan lemez lett, nem igazán lehet rajta fogást találni, jómagam a bosszúálló balsors csapásaként élem meg (ami történetesen éppen a nemezis magyar jelentése!). Mást nem tudok mondani: az Olvasó lépjen túl a szubjektív nyafogásomon és rendelje meg nyugodt szívvel nemcsak az új CD-t, de a koncertjegyet is. Én tuti ott leszek március 23-án a Club 202-ben, a világért sem hagynám ki. Az "Under Flaming Winter Skies" koncert DVD (2012) ékes bizonyítéka annak, hogy a csalódás kizárva...

Tartuffe