Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Gotthard: #13 (2020)

2020.03.12. 14:52 | Dionysos | 3 komment

y_284.jpg

Kiadó:
Nuclear Blast

Honlapok:
www.gotthard.com
facebook.com/Gotthard

Mit csinál az amatőr kritikus, ha országos vészhelyzet miatt hazazavarják a munkahelyéről? Hát kritikát ír! Még akkor is, ha nem sok kedve van hozzá. Márpedig meglehetősen kedvetlenül ültem neki az immár 13. Gotthard albumnak, hiszen szegény Steve Lee elvesztése óta folyamatos lejtmenetben vannak a svájci hard rockerek. Nem vagyok babonás, így a 13-as számot önmagában nem tartom rossz ómennek, sőt az még bizakodásra is adhatott okot, hogy az együttes visszakerült eredeti, nagy kiadójához, a Nuclear Blasthoz. A nagy kérdés: változott-e valami, sikerült-e újra formába lendülni?

Elárulom: NEM! Nem, hogy a macska rúgja meg! Amilyen jó lemezeket készített a csapat a múlt évtized második felében, olyan ötlettelen, löttyedt és unalmas lett az egész, mióta Nic Meader az énekesük. Már a legutóbbi, 2017-es albummal kapcsolatban is merengtem arról, hogy ennek mi a túrós bukta lehet az oka. Meader tényleg nem rossz énekes, a zenészek is ugyanazok, akkor mi hibádzik? Nehéz ezt megmondani, én nem tudok másra gondolni, minthogy Lee elképesztő tehetséget, robbanékony energiákat hozott az együttesbe, amit azóta képtelenek pótolni. Szerintem ez az egyetlen észszerű magyarázat.

Lehet, hogy telítődtem kissé, ez a hónap eddig valóban nagyon erős volt megjelenésekben, de a sokadik hallgatás után sem akar változni a véleményem: nem tetszik a hangzás (a gitár konkrétan röcsög), túl sok benne az "amerika", felejthetők a dallamok, a közepénél már alig várom, hogy vége legyen. Idegesítenek a country balladák (Marry You, I Can Say I'm Sorry), a belassított ABBA földolgozás (S.O.S. - jó, a szakítós szöveg tényleg szomorú, de az eredeti annyival pörgősebb!), és a húzó nótának szánt sablonos pop rock dalocska (Missteria) is szánalmas (nem úgy a klipben szereplő csajok!). Sokat elmond az anyagról, hogy a végére kvázi-poénnak szánt "Rescue Me" tetszik a legjobban. Csak ismételni tudom magam: ezerszer inkább a Shakra!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr3015516744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

garael 2020.03.12. 17:59:07

Mi meg kéthetes turnusban nyomjuk a szolgálatot, szívesen cserélnék veled, hehehe.

garael 2020.03.13. 17:49:58

Jaj, de gyenge lett...Sokkal szívesebben hallgatom a Coreleoni tavalyi lemezét. (A Gotthard gitárosa, Leo Leoni hozta össze a Rainbow frontembereként is ismert Ronnie Romero énekessel.)

CsiGabiGa 2020.03.30. 06:44:02

Hát az nem vitás, hogy a CoreLeoni lemezek klasszisokkal jobbak. Pont azért, mert a Steve Lee-korszak dalaiból csemegéznek. A karantén miatt csináltak egy online lemezbemutató koncertet, a 8 számból 5 az új lemezről való, 1-1 a Firebirthről és a Bangről, magasan kiemelkedett az egyetlen Steve Lee-dal, a Top Of The World.
www.youtube.com/watch?v=qxsJ1smI0Eg