Dionysos Rising

Jelen "zenei naplónk" fő profilja heavy metal és rockzenei kiadványok (CD-k, DVD-k) értékelése és ajánlása, valamint koncertbeszámolók és interjúk közzététele.

"Küldetésnyilatkozat"

Ha kíváncsi vagy, miről is szól ez a Dionysos Rising, akkor kattints.

Facebook

Utolsó kommentek

Ajánlott oldalak









 

Rockbook logó 400x120 fehér.jpg

ws szines.jpg

Ivanhoe: Blood And Gold (2020)

2020.03.20. 16:18 | Dionysos | Szólj hozzá!

y_285.jpg

Kiadó:
Massacre

Honlapok:
www.ivanhoe.de
facebook.com/ANGELSHOLOGRAM

Nehéz elhinni, hogy a német progresszív metál második vonalába tartozó Ivanhoe már közel 35 éves formáció. Az eltelt több évtizedes karrier gyümölcse – az ideit is beleértve – nyolc stúdiólemez, kisebb-nagyobb szünetek, megannyi fölállás, és – ami a legfontosabb – gyakorlatilag semmi érdemi változás a stílusban, hangzásban, dallamvilágban, hozzáállásban. Az alapítótagok közül már csak Giovanni Soulas bőgős van meg, alighanem ő képviseli és biztosítja a figyelemre méltó (bár nem föltétlen igazolt) állandóságot.

Szinte hihetetlen, de igaz, Andy B. Franck a Brainstorm előtt itt nyűtte a mikrofonokat; az első három album után azonban továbbállt. Az együttes eddigi legjobb lemezén, a 2008-as "Lifeline"-on már Mischa Mang énekelt; akkoriban szurkoltam is nekik nagyon, de a folytatás (Systematrix, 2013) már olyan gyöngécske lett, hogy szinte minden érdeklődést elvesztettem irántuk. Ezen az sem változtatott, hogy Alex Koch személyében megint új frontembert igazoltak, így a kritikusok által szétcincált "7Days"-t (2015) már meg se hallgattam.

A "Blood And Gold"-dal is csak azért tettem kivételt, mert meghallottam a klipes lemezindító nótát (Midnight Bite), ami annak ellenére nagyon megtetszett, hogy a verzéje ordas SymphonyX nyúlás, és mert arról értesültem, hogy már nem a bántóan középszerű Chuck Schuler gitározik, hanem egy Lars Vögtle nevű tag, aki fülhallomást sokkal technikásabb szegény elődjénél.

Ez az album szerintem az "Ivanhoe" óta a legjobb kiadványuk, de sajnos ez sem jelenti azt, hogy a veterán banda végre előretört volna a német zeneipar első vonalaiba, a már említett "Midnight Bite"-on kívül, kimondottan tetszik pl. a címadó, de a "Solace" című szerzemény is. Viszont abszolút nem tudom hova tenni a hetvenes évek óta sztenderdként énekelt "If I Never Sing Another Song" földolgozását. Persze, ha meggondolom, hogy a Shirley Bassey és Matt Monroe által világhírűvé tett dalt eredetileg egy tragikus körülmények között fiatalon elhunyt német sanzonénekes, egy bizonyos Alexandra írta és énekelte (elrettentésül érdemes meghallgatni a förtelmes német nyelvű eredetit), talán nem is olyan furcsa, hogy az Ivanhoe ezt az összgermán "kultúrkincset" meg akarta tisztelni egy metál verzióval. :)

A nyolc számos album könyörületesen tömör, a játékidő alig haladja meg a 38 percet, ebből kb. 15 perc egész élvezhető is. Innentől kezdve mindenki döntse el, hogy megéri-e letölteni vagy fizikailag megvásárolni az Ivanhoe legújabb anyagát.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://dionysosrising.blog.hu/api/trackback/id/tr7315538894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.