Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.artnationswe.com
facebook.com/artnationswe

A svéd dallamérzékeny, rádió orientált hard rock/AOR mezőny egyik üdvöskéje a főleg Alexander Strandell énekes és Christoffer Borg gitáros erős kettősére épülő Art Nation. Olyan, mintha csak egy pár éve törtek volna be a köztudatba, pedig az "Inception" valójában már a negyedik lemezük! Eddig kb. kétévenként adtak ki új albumot, de erre most négy évet kellett várni. Ennek oka szerintem nem is annyira a COVID-járvány lehetett, hanem inkább az a tény, hogy a Frontiers gépezete bedarálta a kétségkívül karizmatikus és tehetséges frontembert. Strandell ugyanis az utóbbi időben inkább a nápolyi kiadó által összeboronált kollektívával, a Crowne-nal készített lemezeket, ahol ex-Malmsteen, The Poodles, H.e.a.t és Dynazty stb. tagokkal együtt próbáltak rock diszkó slágereket gyártani.

Ezek után nem meglepő, hogy az Art Nation átkerült a Gaintől a Frontiers kiadóhoz, sem az, hogy Serafino Peruginonak sikerült rávennie őket egy újabb album megírására. A legutóbbi, 2019-es lemez kapcsán nagyon kikaptak tőlem. Na, nem az egyéni, vagy közösségi rossz teljesítmények miatt, hiszen Strandell nagyszerű énekes, Borg pedig kiváló gitáros, a Malmsteen-iskola eminens diákja... Nem, egyszerűen arról van szó, hogy tipikus illusztrációi annak a tartalmatlan, táncdalos tendenciának, ami - ha így folytatódik - föl fogja falni a rockzenét. Megint. Egy az egyben bemásolhatnám ide a '19-es cikkemet...

Pedig ez az album sokkal jobb, mint az előző, helyenként kifejezetten rockos, sőt metálos (hallga' csak a lemezt indító "Brutal & Beautiful"-t!). Pont ez a bosszantó az egészben. Az ember nem tudja eldönteni, hogy szeresse őket, vagy haragudjon rájuk. Örülünk neki, hogy behozzák a mainstreambe a gitárzenét, közben halálra idegesítenek a diszkóritmusok. A "Break Up" elején pl. az az egyre gyorsuló ritmusú, technós fölvezetés egyenesen okádék; az igazi rocker gyomra ennek hallatára ökölbe szorul....

Persze elképedünk azon (tessék megkérdezni Túrisast!), hogy Stockholmban egy utcafesztiválon ezek a muzsikák szólnak, nem a minimál-elektro antizene kopog a hangfalakból, nem is a ratyi, techno-alapú lakodalmas, hanem jó torkú énekesek, fölkészült hangszeresek, világszintű gitárosok szórakoztatják a svéd középosztálybeli családokat, kisgyerektől nagymamáig. Ilyenkor irigykedünk, mi is szeretnénk ilyet. De ha komolyan belegondolunk, a hangszerelésen kívül nem találunk olyan sok és lényegi különbséget a popzenével való összehasonlításban. Ráadásul megint fáziskésésben vagyunk, hiszen a fiatalok többsége már nem ezt a fajta "mulatós" popot hallgatja...

Tartuffe