Honlapok:
www.martinmillerstore.com
martinmiller.bandcamp.com
youtube.com/@MartinMillerGuitar
facebook.com/MartinMillerArtistPage

Akadt olyan, aki már kritizálta azt a hosszú évek óta fönnálló szokásomat, hogy az éves toplistám posztolását karácsony szép ünnepére időzítem. A kritikai hangok általában arra hivatkoznak – elismerem: nem teljesen alaptalanul -, hogy némileg elsietett a dolog, mert az év végéig, sőt az új évbe nyúlóan még előkerülhetnek olyan muzsikák, amelyek utólag meghallgatva, kiértékelve, megfontolva, helyet követelnének maguknak a listán. Erre azt felelem, hogy egyrészt igyekszem "karira" meglepni az olvasókat egy gesztusértékű, reprezentatív olvasnivalóval, másrészt ezt a problémát könnyen, bár nem túl elegánsan orvosolni lehet egy "+1" vagy "++1" bejegyzéssel. Erre már volt is korábban példa.

Szóval idén megint kénytelen vagyok egy kiegészítést fűzni a toplistámhoz, méghozzá Martin Miller "Maze Of My Mind" lemezét, amely kb. 40 perces hosszával épp megfelel az egykor divatos és most megint népszerű bakelit albumok szokásos terjedelmének. Miller – gondolom – nem sokaknak ismerős, bár éppenséggel lehetne. Miller lipcsei származású gitáros, énekes, dalszerző, elismert session muzsikus, zenetanár és producer, akinek évek óta van egy átkozottul jó YouTube csatornája, melyre házi stúdiójában, barátaival rögzített videókat tölt fel eszméletlenül jó földolgozásokkal és piszkosul eltalált meddley-kkel. Mindig akad ugyan pár tahó, mint legutóbb Bryan Adams menedzsmentje, aki "jogdíj-problémák" miatt följelenti, ahelyett, hogy örülne egy megtisztelő és az általa reprezentált művész érdemeit ünneplő és öregbítő "tribute"-nak. Aki pl. ismeri a szerintem nagyszerű Rick Beatot, tudja, hogy milyen korlátoltak és kontraproduktívak az ilyen acsarkodó beavatkozások.

Mindig is mondtam, hogy általában – tisztelet azon kivételeseknek, akik eleve géniusznak születnek! - abból lesz jó zenész és tehetséges dalszerző, aki hosszú évekig különböző stílusokban kipróbálja magát és a műfaj(ok) szinte teljes eszközkészletét magáévá téve – a tézis, antitézis és szintézis neo-platonista elve mentén - formálja meg, alakítja ki a saját stílusát. Ez persze nem azt jelenti, hogy szükségképpen a vendéglátózás és a tribute-bandázás vezet az üdvösségre – ez túl leegyszerűsítő lenne! Akinek füle van a hallásra, hallja meg (mit mondok)! A lényeg, hogy Miller az évek alatt a stílusok elképesztő széles skáláján bizonyította már, hogy "kisujjában van a szakma". Nem is értettem, hogy miért nem foglalkozik többet dalszerzéssel. Most, hogy karácsony után egy ronda vírus ledöntött a lábamról, volt időm kalandozni a neten, és újra rátaláltam Miller YouTube csatornájára, amit órákig tudok nézni, hallgatni. Itt értesültem arról, hogy Miller az idén, még márciusban végre kiadott egy saját albumot, amelyen saját szerzeményei kaptak helyet, nagyjából ugyanazokkal a zenészekkel, akikkel a földolgozásait készíti, miközben a gitározást, az éneklést, a hangmérnökséget és a produceri munkát maga vállalta.

Az eredmény leginkább úgy írható le, hogy a Toto találkozik a Dream Theaterrel. A műfajok és alműfajok igazi kaleidoszkópja ez, de úgy, hogy se nem túlságosan szerteágazó, se nem erőltetett a végeredmény. Sokaknak talán a progresszív jelző jutna róla eszébe, de én inkább sokszínűként, vagy sokoldalúként írnám le. Énekesként lehet, hogy Miller nem vetekszik a legnagyobbakkal, de becsülettel teljesít, gitárosként viszont kimondottan mesteri. Benne van ebben a '70-es évek éppúgy, mint a modernebb hangzások, a metáltól a popzenéig majdnem minden. Hamisítatlan zenei utazás, egyszóval: bazijó! Irány a Bandcamp oldal, ahol ez egész anyag végighallgatható!

Tartuffe