Kiadó:
Frontline Records

Majd' egy éve már annak, hogy "eszperente nyelven megnevezett" rovatunk új bejegyzést kapott. Most is inkább a véletlen, mint valamiféle kényszerűség vett rá arra, hogy folytassam a sorozatot. Internetes böngészéseim során már többször belefutottam Ken Templin "onlájn" énekesképző kurzusaiba (Ken Templin Vocal Academy), és ennek nyomán fölébredt bennem a kíváncsiság, hogy vajon ez a csákó pontosan milyen előélettel rendelkezhet, igazolja-e bármi az önjelölt szakértői tevékenységét. Magam is meglepődtem, amikor némi kutakodás után kiderült, hogy a '80-as évek végén egy viszonylag sikeres keresztény hard rock/metal banda motorja (énekese/gitárosa) volt.

Templin hívő keresztény családból származik, a testvére lelkész, így nem is olyan meglepő, hogy amikor beindította a zenei karrierjét, gyorsan föl is ült az éppen akkor csúcsra járatott white metal expresszre. A Stryper megasikereinek farvizén akkoriban több csapat lavírozott, és mind közül talán épp a Shout volt az egyik legígéretesebb. Az első lemezük (It Won't Be Long, 1987), amelyen még olyan szessönmuzsikusok játszottak, mint Lanny Cordola (Giuffria, House Of Lords, Magdalen), Marty Friedman (Megadeth) és Michael Angelo Batio (Nitro), sok rajongót szerzett nekik; még egy európai turnét is sikerült abszolválniuk.

A banda főnöke és fő dalszerzője egyértelműen Ken Templin volt, aki - mint David Coverdale és Tommy Shaw (Styx, Damn Yankees) szerencsés keveréke - nemcsak énekesként nyújtott meggyőző teljesítményt, de gitárosnak sem volt utolsó. A második, "In Your Face" című albumon már javarészt ő és Chuck King gitároztak, bár a címadó nótában a régi szép idők emlékére azért még fölsorakoztatták Lanny Cordolát, Marty Friedmant, Michael Angelo Batiot és Alex Masit is.

Bár az Encyclopedia of Contemporary Christian Music úgy emlegeti őket, mint akik zeneileg még a Strypernél is kompetensebbek voltak (ez alatt nem tudom, hogy pontosan mit értenek), a relatíve sikeres második album után a csapat anyagi és más okok miatt szétszéledt. Azóta volt pár kísérlet a visszatérésre, de ezek nem vezettek eredményre. Őket tehát - akik a cicanadrágos hajmetál tipikus képviselői voltak - kivételesen nem a trutyiáradat mosta bele a lefolyóba, hanem a szerencsétlen körülmények, az elszántság és a kitartás hiánya. Nem állítom, hogy kimagaslóan jó és minden tekintetben időtálló lemezeket csináltak, de ennél biztosan több volt bennük.

Az első két, ma már talán klasszikusnak mondható albumot 2019-ben a 30. évfordulóra remaszterelve megjelentették, de sajnos ezzel sem lett sokkal jobb a korszakra jellemző műanyag, vékony, dinamikátlan és puffogó hangzás. Ennek ellenére úgy vélem, hogy az "In Your Face" az éra szerelmeseinek így is érdekes lehet, fület csiklandozó élménnyel szolgálhat.

Tartuffe