Defecto: Echoes Of Isolation (2025)

yyyyy_50.jpg

Kiadó:
Frontiers

Honlapok:
www.defecto.dk
facebook.com/defectoband

Ezt a dán power csapatot annak idején az a Flemming Rasmussen fedezte föl, aki az első Metallica lemezek producere is volt. Van érzéke a tehetség és a zenei ígéret fölismeréséhez. Ennek ellenére a Defecto nem futott be egyik pillanatról a másikra, hanem szorgalmasan dolgozva, folyamatosan küzdötték föl magukat oda, ahol vannak - pl. a Frontiers istállóba. Ez egy kicsit azért furcsa, mert a csapat ugyan így biztosan jelentősebb promócióra számíthat, a nápolyi kiadónak mégsem kimondottan zsánere az ilyen muzsika. Úgy látszik, ők is "diverzifikálnak".

A csapat magját Nicklas Sonne gitáros/énekes, Frederik Møller gitáros és Thomas Bartholin bőgős alkotják. A dobos személyét illetően szükség volt némi utánajárásra, mert szinte minden külföldi oldalon más név szerepelt. Hol Mikkel Christensen, hol Marius Danielsen neve merült föl, valójában azonban (és ez már majdnem tuti) Morten Gade Sørensen (Pyramaze, Anubis Gate) lesz a helyes megfejtés. Nem tudom, hogy a tagok milyen arányban járulnak hozzá a dalszerzéshez, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy itt Nicklas Sonne gitáros/énekestől döglik a légy - elég komolyan leuralja az összképet.

A kb. 42 perces, 9 tételes lemez igazából tematikus kiadvány, vagy divatos szóval élve (és lazán értelmezve) amolyan konceptalbum, amely a mentális betegségek jelenségeit járja körül. Minden szám más és más pszichés kórképet, küzdelmet jelenít meg: inszomniát, poszttraumás stressz szindrómát, kényszerbetegséget, skizofréniát és hasonlókat.

Zeneileg szerintem a progos beütésű, tipikusan skandináv-jellegű power metálban utazó csapatnak sikerült előrelépnie, és egy egységes, kimondottan pofás albumot készítenie. Minden eddiginél nagyobb intenzitású, magasabb oktánszámú a muzsika, tele fogós dallamokkal, erőteljes vokálokkal és óvatosan adagolt acsarkodással, valamint füstölgő fogólapokkal. Igen, a gitárszólók gyorsak, halálpontosan kipengetettek, technikailag fifikásak - néha már-már neoklasszikus hangulatúak. Lehet, hogy nem toplistás anyag, de hallgattatja magát: garantáltan segít az álomkóron és az alacsony vérnyomáson.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika