Az eddig megjelent anyagok, minden lenyomozható hatás ellenére igenis mutatták a zeneileg rendkívül képzett hangszeresek, de főleg Forté dalszerzői képességét és egyéniségét. A sajnálatos csendben megjelent legutóbbi, "Underworld" című lemezük pedig szerény véleményem szerint, az utóbbi idők legzeneibb kiadványa volt ebben a stílusban, a SymphonyX "V" lemeze mellett. A magasra rakott lécet ezúttal sajnos sikerült leverni, noha önmagában nézve ez egy bitang erős album. Forté mester vélhetően úgy gondolkodott, hogy ha a nagy munkával megalkotott, minden apró részletében cizellált album beleállt a földbe, akkor nincs értelme ezen az úton továbbhaladni, és talán kifizetődőbb, ha dühösre szabva a koncepciót, izomból belemászik az arcunkba. Így is tett. Fekete ruha, szigorú nézés, rövid, lényegretörő dalszerkezetek, brutkó gitársound és jó sok hörgés (is), egyenesen a David Readman-t (Pink Cream 69) váltó, ám szintén kimondottan jó torkú brazil, Gus Monsanto gyomrából.

Azért a stílus alapvetően megmaradt, neoklasszikus prog-power, a  muzsikusok topon vannak és a fazonigazítás ellenére is áttetszik a szikárságon az elmúlt évek Adagio-ja, annak minden muzikalitásával együtt. Bátran be lehet vállalni, de aki az "Underworld" album egyenes folytatását várja, az vélhetően egy picit hátrahőköl az első pillanatokban.

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 140. számában jelent meg.)