Most, hogy egy szomorú, hideg őszi napon kezembe került az olasz Eldritch zenekar, harmadik, eredetileg 1998-ban kiadott lemezének, 2007-es újrakevert és felbónuszolt változata, majdnem könnyeket is ejtettem. Az egyik legnagyobb reménységeim voltak, és hogy nem lettek igazi nagy kedvencek, arról kizárólag maguk tehetnek.

Az El Nino-val egy spontán áruházi belehallgatás során ismerkedtem meg, és ahogy elemi erővel megdörrent a kezdő No Direction Home, köszöntem szépen, és mentem a pénztárhoz kicsengetni a zsét…

Valahogy azon a lemezen minden összejött. Mai napig rendszeresen meghallgatom, az elejétől a végéig. Nyersen, de mégis tisztán és arányosan megszólaló, kiváló, dallamos, de combos riffeléssel megtámogatott, enyhén progresszív heavy metal nótákból írtak egy teljes lemezre valót. Így igaz, sajnos csak egy lemezre valót, hiszen ezt előtte, és ami a legszomorúbb, azóta sem tudták megismételni. Kapkodtak fűhöz-fához, tagcserék, bénázás, stílusválság, ilyen-olyan lemezek, hol jobb, hol rettenet, de az El Nino szintjét nem sikerült megközelíteni. A két alaptag, az énekes Terence Holler, valamint a tehetséges gitáros Eugene Simone mellett, a szinte teljesen ismeretlen zseninek, Oleg Smirnof billentyűs-polihisztornak köszönhető, hogy az El Nino ilyen jól sikerült. Sajnos, miután megfestette a lemezborítót és markáns játékával kitörölhetetlen nyomott hagyott a zenekar történetében, távozott, majd a Vision Divine soraiban bukkant fel.

Az újrakiadásra felkerült egy jó Yngwie-feldolgozás (Dreaming), és egy rakás demó ebből az időből.

Mára nincs billentyűsük, szigorodott a hangzás, és talán úgy tűnik, végre magukra találnak. De ezt a lemezt tényleg csak ajánlani tudom.

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 154. számában jelent meg.)