Hegedű, tangóharmónika, effektek, groove, mindehhez egy "gyanús", az új idők jelét hordozó lemezborító. Úgyhogy akár azt is gondolhatnánk, hogy a több mint 15 éve aktív svájci hard rock banda elkészítette a maga Load-ját, Risk-jét, Eye II Eye-ját, azaz egyszóval: modern lemezét. Néhány nagyon fájdalmas, de tanulságos bukta, jobb esetben elmainstreamesedés emlékeztetheti a megújulni igyekvő csapatokat arra, hogy a zenei felfrissülésre törekvésnél sem szabad elfeledkezni a rajongókról, és úgy kell óvni a régi értékeket, mint a hímes tojást. Úgy tűnik, a Gotthard bölcsebb és okosabb a világelitnél. A fent említett adalékanyagok hallatán ugyanis nem kell már előre arcunkat két kezünkbe temetni (gondolva pl. a rettenet Scorpions-fiaskóra), hiszen csak annyit használtak ezekből, amennyitől a zene színesebb, maibb, ha úgy tetszik modern, de még maradt 100% hard rock, pontosabban Hard Rock. A világ legjobbjaival simán egy ligában játszó Steve Lee énekes és játszótársai hihetetlen módon érzik ezt a stílust. Legyen szó lírai, húzós középtempós, vagy lendületes nótáról, egyszerűen nem tudnak hibázni. Az előző, Lipservice című lemezükre is 14 nótát kalapáltak össze, nem adták alább ezúttal sem. Ez azt is jelenti, hogy bő egy év alatt 28 minőségi rockdal a csapat termése, merthogy igazi tölteléknótát most hirtelen nem is tudnék mondani. Lehet, hogy svájci kutatók már régen felfedezték, melyik gén a felelős az emberben a rossz és közepesen rossz dalok írásáért és a Gotthard egy kísérleti, mesterségesen létrehozott csapat? Nem tudom, de túl tökéletes itt minden. Boszorkányságot sejtek…

Túrisas

(A cikk eredetileg a Rockinform 152. számában jelent meg.)