Szerintem helyénvaló, hogy egy-egy jelentősebb megjelenésről mindketten megnyilatkozzunk. Márpedig ez jelentősebb megjelenés.

 

Azok közé tartoztam, akik nem szedtek marékszámra nyugtatót, kétségbeesve / reménykedve, hogy beváltja-e az új lemez a hozzá fűzött reményeket. Megrázkódtatás nélkül kibírtam volna azt is, ha egy nagy rakás szart talicskáznak össze, hiszen a Kirk és Lars párosnak mind a rocker-fazonváltást követő strici korszakukkal, mind a legendás logót megtagadó és a lemezborítókra pakolt véres boci-gecit művészi alkotásnak hazudó, ritka ellenszenves nyilatkozataikkal sikerült olyan szinten kiábrándítani a bandából, hogy már semmin nem lepődtem volna meg. 

 

Lehet, elfogult vagyok, de tényleg őket tartom bűnbaknak és a csapat kerékkötőinek mind a mai napig.

 

Na, íme: erről az ocsmányságról beszélek:

 

Ha volt is némi remény bennem (volt egyébként), akkor az elsősorban a Hetfield/Trujillo kettősnek volt köszönhető. Belőlük olyan eltökéltség áradt mostanában, hogy azzal valamit kezdeni kellett, és nem feltétlenül azt, hogy újra elhívnak néhány sor erejéig gajdolni egy népszerű amerikai country-nyanyát…

 

Itt a Death Magnetic és reményeim szerint itt egy rocktörténelmi pillanat. A világ első olyan kompromisszum nélküli, vérbeli thrash lemeze, amelynek diadalútja előreláthatóan nem ér majd véget a világon élő néhány tízezer hűséges thrasher szép emlékezetében, hanem nyílegyenesen a mainstream szívéig hatol, és a véráramba kerülve milliókat fertőz meg majd a jófajta Fém. Olyanokat, akik egyébként soha nem hallottak egyetlen sort sem Testament vagy Exodus nótákból…

 

Nagyon helyes. Mi is mindig azt mondjuk itt az oldalon, hogy ez a munka egyfajta misszió, márpedig ennél nagyobb missziót végigvinni, Péter apostol római útját nem számolva ide, keveseknek sikerült.

 

Látszatra tényleg nincs itt semmi, ami megfelelni akarna bármilyen trendnek, azzal együtt, hogy kreténség lenne egy ekkora zeneipari vállalkozás mögött nem feltételezni üzleti szempontokat. Kirknek most újra fontos lett a gitárszóló (két év múlva újra ciki lesz, de majd megmagyarázza), és hiába játssza jéghidegen, ötlettelenül, szinte újra és újra ugyanazt a hangsort, ugyanazzal a ritmikával, mindezt eszelős wah-wah taposással, mégis örülünk neki.

 

Lars, aki a St. Anger albumhoz minden idők egyik leggyalázatosabb pergő-soundját (pergő volt egyáltalán, vagy tényleg banános doboz?) eszelte ki, most egy talán túlontúl old-school megszólalás mellett tört lándzsát, de ez sem baj. Nem egy Lombardo, mégcsak nem is egy Paul Bostaph (hú, nagyon nem), de még mindig inkább ezt csinálja, mint a múltat megtagadva segget a szájából.

 

A  “Justice…” lemezen anno minimális hangerőre keverték le az újonc Newsted bőgőjátékát. Trujillo fizimiskáját nézve ezt most csak egy irdatlan nagy pofon komoly kockázatának nyomasztó terhével a vállán vállalhatta volna be bárki.  Aki látta már színpadon mozogni, az tudja, hogy játékában és megjelenésében is maga az őserő és energia, amiből végtelen örömömre  sikerült jócskán a lemezbe is préselni. 

 

Megadeth Mustaine-t e helyről is üdvözlöm, de a “leggyilkosabb ritmusgitáros” kategóriában a jelöltem hosszú idő után újra Hetfield. Aki most sem veszi elő a léggitárt, menthetetlen.

 

Tartuffe cimbora kritikájával egy ponton kényszerülök vitatkozni. Az Unforgiven III–ben egy morzsa grunge sincs. Ez egy törzskönyvezett metal nóta, jólsikerült Hetfield dallamokkal, a grunge stílusra jellemző  (nyavalygós) énektechnika teljes mellőzésével. A 10 perces instru dal is a dicső múltat idézi, mégha a benne felhalmozott ötletek nem is indokolják ezt az időtartamot. Mekkora megfejtése lehetett volna a nótának egy kis “trás”-vendégeskedés, mondjuk Alex Skolnick (Testament) és Gary Holt (Exodus) részvételével. Tuti, hogy gondolkodás nélkül ugrottak volna, mint Dugovics Titusz…

 

A Death Magnetic egy igazi Heavy Metal lemez, annak minden jellemző stílusjegyével. Nincs rövid rádiós sláger, nincs Nothing Else…, nem lép be az álommanó sem, csak zúzda van, de az izomból. Tudták ők nagyon, hogy ezt a világon csak a Metallica teheti meg “büntetlenül” (még az erre külön kitenyésztett zombiknak is kihívás lesz a szólók előtt/alatt lekeverni a dalokat a rádiókban), márpedig ezt muszáj lesz játszani, “kedves” kereskedelmi adók! – FUCK!

 

Túrisas