Kiadó:
Scarlet Records

Honlapok:
www.visiondivine.com
myspace.com/visiondivineband

Zenészek:

Fabio Lione - ének
Olaf Thorsen - szólógitár
Federico Puleri - gitár
Alessio Lucatti - billentyűk
Cristiano Bertocchi - bőgő
Alessandro Bissa - dobok

A Vision Divine eredetileg úgy indult, mint Carlo Andrea Magnani, a Labyrinth nevű olasz power banda gitárosának projektje. Magnani előttem teljesen ismeretlen okokból egyébként egy ideje már inkább a svéd hangzású Olaf Thorsen névre hallgat. Érdekes húzás, egészségére váljék. A lényeg, hogy időközben, a "Stream Of Consciousness" című album sikerével (2004) a Vision Divine teljes értékű elfoglaltsággá nőtte ki magát. Ehhez szerintem nagyban hozzájárult, hogy a Labyrinth-ból és a Rhapsody (Of Fire)-ből ismert énekes-alapító tag, Fabio Lione helyett egy egészen egyéni és nagyon képzett "torok", Michele Luppi vette át a mikrofont (aki egyébként a Los Angeles-i VIT-ben végzett és most egy Killing Touch nevű formációban fog nyomulni). Persze az se ártott, hogy az Eldritch kiugróan legjobb lemezén, az "El Nino"-n is közreműködő rendkívül tehetséges billentyűs, Oleg Smirnoff is hozzátett ezt-azt.

Jóllehet a nemzetközi elismerést a "Stream Of Consciousness" hozta meg a bandának, nekem személy szerint a két legutóbbi lemez (Perfect Machine - 2005; The 25th Hour - 2007) jobban tetszett. Általában nem kedvelem a "vékonyabb" hangokat, de van valami érdekes, majdnem varázslatos Luppi hangjában (mint az Andromédából ismert David Frembergében), ezért igen elkedvenetlenedtem, amikor kiderült, hogy "kikerült" a Vision Divine gárdájából. Akkor még inkább elszomorodtam, amikor végre Thorsen-Magnani bejelentette, hogy Lione kerül vissza a csapatba. Noha nincs vele gáz, az ő orgánuma, stílusa talán inkább a Rhapsody (Of Fire) trappolós, kardforgatós, sárkánylovagolós közegébe illik igazán.

A Vision Divine zenéjét voltaképp nagyon nehéz pontosan körülhatárolt kategóriába sorolni; általában a "progresszív power" megnevezéssel illetik, de nem kifejezetten progresszív, és a power-höz képest is sokszor hiányzik belőle a húzás. Egy igazi turmix, amiben előfordul ez is, az is. Most pedig, hogy 9 fokkal eltértek a holdtól nyugati irányba (lásd az új lemez címét!) az általuk játszott metál még kevésbé progos és sokkal inkább hard rockos (Touch Of Evil). Olykor előkerül a talán Rhapsody (Of Fire)-ből importált, bár a csapatra már korábban is jellemző, sebesség (lásd a beszédes című "The Killing Speed Of Time"-ot).

Ez a Thorsen-Magnani még mindig nagyon jól gitározik, igazán élvezet hallgatni, de én részemről köszönöm, asszem maradok a korábbi lemezeknél. Annak ellenére, hogy a legocsmányabb szitokszó, ami a hivatalosan január 23-án megjelenő új albummal kapcsolatban eszembe jut, az a "jellegtelen".

Tartuffe