Theodore Ziras: HyperpyrexiA (2007)

Kiadó:
Sleaszy Rider Records

Honlapok:
www.theodoreziras.com
myspace.com/theodorezirasguitar

Zenészek:

Theodore Ziras - gitár, bőgő
Derek Sherinian - billentyűk
Brian Tichy - dobok

Gondolom, a Ziras név nem cseng túl ismerősen a hazai metalistáknak. A név hangzása után könnyen beazonosítható, hogy egy görög csókáról van szó, s ez a műfaj szempontjából nem rossz ómen, hiszen arrafelé nagyon komoly tábora van a fémes zenéknek, ami persze az egyik legfontosabb előfeltétele a magas színvonalú zenei életnek. Ziras ebben a kedvező környezetben gyógyult rá a varázslatos, hathúros hangszerre, de nem csupán a lelkesedés, hanem a tudatos szakmai építkezés is vezérelte. Ez kitűnik abból is, hogy 1998 és 2001 között a meglehetősen jó nevű Guitar Institute Of London-on tanult, ahonnan zenei előadói és zeneszerzői diplomával a zsebében szabadult.

A "HyperpyrexiA" Ziras harmadik instrumentális albuma (Trained To Play - 2001; Virtual Virtuosity - 2003), de közben becsúszott egy Euroforce névre hallgató neo-klasszikus power projekt Jiotis Parcharidis-szal, a Human Fortress elég jó torkú vokalistájával, meg volt néhány vendégszereplés pl. Bob Katsionis szólólemezein (Imaginary Force - 2004; Noemon - 2008). A korábbi hanghordozók arról tanúskodnak, hogy Ziras kórisméjét leginkább a "neoklasszikus megszállottság" vagy az "Yngwie-mánia" mentén lehet megállapítani, aminek ékes bizonyítéka a másodpercenként lejátszott akár 16 hang (ez szinte hihetetlen, de maga Ziras büszkélkedik az adattal honlapján!).

Szerencsére ezúttal a gitárhősködés és az eszement "shredding" háttérbe szorult. Még mindig dominánsak a neo-klasszikus témák, de Ziras vett egy új, határozottan progresszív irányba mutató fordulatot, amelybe belefér néhány rejtett balkáni folk motívum is (ld. "Number One" and "Go East"). A progos hangvételt kellőképpen megtámogatja Derek Sherinian (ex-Dream Theater) hangsúlyos közreműködése a billentyűkön.

A gitárhősöket kedvelő fémszívűeknek, akik csípik a neo-klasszikus ízeket, de nem riadnak el a progresszív, fúziós hatásoktól sem, Ziras szerezhet néhány nagyon kellemes percet. Egyetlen kifogással kell éljek csupán, méghozzá azzal, hogy a progresszív re-orientáció hozadéka néhány kínosan önállótlan zenei téma. Értem én, hogy John Petrucci megkerülhetetlen a műfajban, de a "Child of Scotland" - "Glasgow Kiss" (utóbbi: Petrucci, Suspended Animation - 2005), és főleg a "Seven Course" - "Jaws Of Life" (u.o.) párhuzam azért már túl erős. Ettől eltekintve csak üdvözölni tudom Ziras új zenei arculatát!

Tartuffe

Címkék: lemezkritika