Stratovarius: Polaris (2009)

Azok után, hogy már nem csak a Strato-rajongók, de neves finn pszichiáterek is izgatottan kapják fel a fejüket a Timo Tolkki név hallatán, szinte hihetetlen, de rendeződni látszanak az érintettek körében a jogi, zenei, sőt patológiás zavarok.

A Tolkki-nak tanácsolt gyógymód ("Írj ki magadból egy kicsit zenére is emlékeztető zsibbadmányt, ha kérdeznék, mondd azt büszkén, hogy ez rockopera, a címe pedig: "Saana". Játékszintit találsz hozzá a foglalkoztatószobában ...") hatásosnak bizonyult, hisz Timo új próbálkozásai sem tűnnek életképtelennek, a láncait vesztett, és végül Tolkki által is jóváhagyott Stratovarius pedig immár megjelenthette a poszt Tolkki-korszak első lemezét. 

A kötelező kritikusi objektivitásom a hízott napközis arcú új gitáros bemutatkozó videójának megtekintése után el is szállt. Olyan hihetetlenül jól nyomta, hogy elhatároztam, ez a lemez márpedig király lesz! Ha mégis megtörténne, hogy valami miatt nem, akkor is azt írom majd, hogy de!

Az általa jegyzett kislemezes dalok nagyon sütöttek, csak úgy ontották a friss, új lendületet. A stúdióba azonban majdnem mindenki saját dalokkal érkezett. Meglepett, de végül a szólókban sem lett túl hangsúlyos a fiatal Kupiainen játéka, sokszor inkább Jens Johansson került előtérbe, aki három nótát is hozott, ráadásul nem a legjobbakat. A lapos "Winter Skies" megírása pl. maximum két perces zenei koncentrációról árulkodik.

Hangszeresen természetesen a "Polaris" a lehető legmagasabb színvonalat képviseli, és vannak nagyon jó kis nóták is, de egyelőre még nem rázódott, csiszolódott össze tökéletesen az ígéretes régi/új csapat. Én megelőlegezem nekik a bizalmat a következő lemezre, egyidejűleg azzal a javaslattal élvén, hogy az eleddig teljesen Tolkki által uralt dalszerzésben dolgozzanak közösen, és hagyják leginkább a Kupiainen-Koteipelto párost érvényesülni.

Ha az év  lemeze már nem is lesz, ez az anyag azt mindenképpen bebizonyította, hogy van élet Tolkki után, sőt... Lehet, hogy a Polaris nem ér még föl a Strató klasszikusokkal, de a zenei tehetség és a lendületes teremtő energiák már dolgoznak.

Tehát akkor tulajdonképpen, valami miatt mégsem lett ez egy király lemez? De!

Túrisas/Tartuffe

Címkék: lemezkritika