Kiadó:
Ulterium Records

Honlap:
myspace.com/audiovisionsweden

A napokban vettem hírét, hogy a skandináv keresztény metál egyik legjelentősebb képviselője, az 1996 óta folyamatosan aktív Narnia bedobta a törölközőt. Enyhén szólva sokkolt a hír, pedig a korábbi lemezek nem kerültek be az örökbecsű kedvencek közé. Nem úgy a jelentős fazonigazítás után tavaly új énekessel (Germán Pascual) megjelent "Course Of A Generation" (kritika itt), amit különösebb gondolkodás nélkül soroltam be az éves Top 10-be. Ezek után érthető, hogy a föloszlás híre szinte letaglózott, és pont ebben a letargikus állapotban jutott el hozzám az Audiovision idei albuma. Bár Christian Liljegren, a Narnia alapító tagja és korábbi dalnoka sohasem tartozott kedvenc énekeseim közé, reméltem, hogy az általa eredetileg projektként alapított Audiovision majd kárpótolni fog az érzékeny veszteségért. Sajnos tévedtem.

A projektből állandó együttessé szerveződött Audiovision sem erőlteti a korai Narniára jellemző neo-klasszikus yngwie-zmusokat, az utolsó Narniához képest azonban ez bizony elég vékony. Egy kevésbé modern, sőt szinte régisulis lemez született, amely sajnos még a hangzás tekintetében is a '80-as évek végét, '90-es évek elejét idézi. Alighanem az ihlette meg őket, hogy az év elején elkísérhették a white metal legendás zsinórmértékét, a Stryper-t néhány európai turnéállomásra. Ezt a föltevést látszik igazolni a gyengécske Stryper-feldolgozás ("The Way" - To Hell With The Devil, 1986). Az Oz Fox-nál jóval szerényebb képességekkel megáldott Torbjörn Weinesjö nem is vállalta a gitárszólót, helyette egy hatásvadász kórusénekkel díszített kiállás hallható ("Christ is the way. Amen."), ami viszont nem is működik olyan rosszul (bár szólót - főleg ilyet! - illetlenség vele helyettesíteni).

A Stryper-en kívül a Rainbow munkássága hagyott érezhető nyomot a "Focus"-on. Itt elsősorban a sokadjára kimelegített, s épp ezért már messziről szagló Rainbow utánérzésre, az "I Will Belong To You"-ra gondolok, de említhetném akár a "The Gate" című dalt is, ami egy kicsit "Temple Of The King", kicsit "Rainbow Eyes". De meg kell mondjam, ezt a "szivárvány játékot" sokkal jobban csinálja az Astral Doors. Mindezt tetézi két értékelhetetlen, unalmas líra: a "Fruit Of Love" és az instrumentális "In Focus". Egyedül a lemezt indító "Invitation" mozgatta meg a fantáziámat; fölkerülhetett volna akár a legutóbbi Stryper lemezre is, de ez az üdvösséghez - s itt most szigorúan a rock mennyországra gondolok - nagyon kevés.

Tartuffe