Kiadó:
SG Records

Honlapok:
www.emptytremor.com
myspace.com/emptytremor

Annak ellenére, hogy alaposan utánanéztem, még mindig alig akarom elhinni, hogy anno nem írtam önálló kritikát az Empty Tremor "The Alien Inside" (2004) című albumáról. A Frontiers már minden lehető fórumon szabadulna a fölhalmozódott készletektől, ezért úton-útfélen 500 és 1000 forint közötti áron kapható a lemez, pedig nekem úgy, ahogy van nagyon bejön. Elejétől végig hallgatható, sőt magát hallgattató dallamközpontú zene progresszív díszítő elemekkel. Daniele Liverani (Genius Rock Opera, Twinspirits, Khymera) és Oliver Hartmann szereplése egyébként is garancia, legyen szó bármilyen "no name" formációról.

Közben eltelt 6 hosszú év és csak most, jelentős tagcserék után álltak elő új anyaggal, amelyet - előttem nem világos okból - a Mengyelejev-féle periódusos rendszer 77. eleméről, a platinacsoportba tartozó irídiumról neveztek el. Föltételezhetően az motiválta őket, hogy ez a ritka nemesfém az ismert legkorrózióállóbb elem, ezzel akarván mintegy jelezni, most igazán időtálló dalcsokorral rukkoltak elő. Ezt nyilván az utókor fogja eldönteni, de van egy olyan megérzésem, hogy ez az album is elődje szomorú sorsára fog jutni. Jóllehet a magánvéleményem keveseket - talán: senkit sem - érdekel, de én ezt is csak a világ örökletes esendőségével tudom magyarázni.

A 2004-es albumot jegyző nevek közül csak a két gitáros (Marco Guerrini és Christian Tombetti) maradt, ami kezdetben aggasztott kissé, hiszen a "The Alien Inside" nem dúskál nagyívű szólókban. Azután megnyugodtam, mert az "Iridium"-on sokkal nagyobb kedvvel és kompetenciával pengetnek. Oliver Hartmann-t sem kis feladat pótolni, de a gitáros-páros egyszerűen visszacsábította a korábbi dalnokot, Giovanni de Luigi-t, akinek férfias, klasszikus hard rock hangja piszkosul emlékeztet valakire, de ha beleszakadok sem akar eszembe jutni (majd megírom kommentben, de szívesen veszek némi külső segítséget is).

Az "Iridium" elődjéhez képest valamivel progresszívebb, egyúttal több rajta a líra is. Egyértelműen Liverani Genius projektjével, valamint a honfitárs Mind Key legutóbbi lemezével rokon (itt), főleg ami a tetszetős, kidolgozott, de elsőre nem éppen fülbemászó dallamokat illeti. Nekem ugyan egy-két hallgatás után már ültek a nehezen megjegyezhető melódiák, de egyrészt elfogult vagyok, másrészt egyébként is az ilyen cuccokra kattanok. Szóval a legtöbb "normális" embernek meg kell(ene) birkóznia az anyaggal, de erre borítékolhatóan iszonyú kevesek fognak időt szánni. Remélhetőleg a ravennai együttes nem tette föl teljes megélhetését erre a megjelenésre. Az én 14-15 eurómmal nem jutnak messzire, de az legalább tuti...

Tartuffe