Nem vagyok egy party-arc, ezt szögezzük le. Ha a party időben véget ér és szépen haza lehet tolni a kerékpárt, az nem zavar, sőt ebben az esetben még hangulatba is tudok kerülni, igaz csak szőrmentén. Maximum egy kis adalékkal (ital, mi más?) rásegített földönfekve-röhögés, esetleg léggitár-bemutató. Hiába, 42 életév, az 42 életév. Van ahol ez a várható élettartam netovábbja, Mozambikban pl., aggastyánnak számítanék. Rossznyelvű cimboráim szerint úgy is viselkedek, a szobarocker és kanapékrumpli az állandó jelzőm, persze mindez még jó sok, nekem adresszált trágársággal fűszerezve.

 

Ezt csak azért bocsátottam előre, hogy megmagyarázzam a 3 napos fesztivál 2 (kivonatos) napjáról szóló beszámolót. Főleg úgy, hogy mind a Rhapsody Of Fire, mind a Dragonforce érdekelt volna, ha... ha nem lennék egy "hisztis, köcsög, buzi szobarocker." 

 

Na, de vágjunk is bele! Szokás ilyenkor a körülményekkel, no meg a szervezéssel kezdeni, de én ebben nem vagyok kompetens. Nekem még az elitista, sznob Sziget is nomád sár- és porfürdő. Itt nem volt hosszú sor, a biztonságiak sem kurvaanyáztak hivatásszerűen, sőt kimondottan intelligensen engedtek be, a következő párbeszédet is pofon nélkül úsztam meg: "Majd a pénztárcaláncod, tüntesd már el bent, légy szíves! - OK, srácok, lenyelem!" Azt, hogy nem egy díszes hordszéken vittek be négyen a nagyszínpadig, ahonnan elegánsan ki-ki integettem volna, hanem az egész napos eső után sáros úton mentem be gyalog, ezek után pláne nem rovom föl nekik, bár gesztusértékű lett volna részükről, az biztos.

 

Dream Theater. Kevés dolog idegesít mostanában rockkörökben jobban, mint amikor megy az eszetlen és teljesen felesleges Mangini-Portnoy szakértés. Ki az a dilettáns, aki azt gondolta, hogy ezen a szinten nem fognak találni egy technikailag tökéletes embert, aki a közeli turnéra már nulla hibaszázalékkal sajátítja el a programot? Vagy akik most temetik Portnoyt és lelkendeznek, hogy Mangini milyen tökéletesen játszotta el a halandónak szinte eljátszhatatlant, azok egy pillanatra is tényleg féltek attól, hogy Fehérváron az YTSE Jam közepén beviszi a bandát az erdőbe, majd kétségbeesve otthagy csapot-papot és bőgve rohan a Vízivárosig?

Dehogy! Semmi gond nem volt. Mangini tökéletes pótlás, de ez miért jelentené azt, hogy most feltámad a DT? Főleg úgy, hogy szinte hibátlan a legutolsó album is. Fel vannak ők támadva kérem, az "Images And Words" óta. Most majd Manginivel lesznek tökéletesek. Nekem azért Portnoy hiányozni fog, a koncertről is hiányzott, de a pro vs. kontra vita az Aktuális Metal Baromság toplista hetek óta első helyezettje.

 

A legutóbbi arénás koncert a hangzás (halk gitár...) miatt nem volt megfejelhetetlen élmény számomra, itt ilyen gond most nem volt. Azzal, hogy első nótaként beköszöntek az "Under A Glass Moon" klasszikussal és Petrucci lazán elnyomta minden idők egyik legjobban felépített és legnehezebb gitárszólóját, már megvettek, és el is dőlt az este hátralévő része. Egy igazi Dream Theater koncertet láttunk, ami önmagában garantált minőséget jelent.

 

Leander. Nem szeretem, ha egy 00.30-ra hirdetett koncert még csúszik is jónéhány percet (hisztis, köcsög, buzi szobarocker, ugye), de a hangzás, meg az intenzitás kárpótolt. Ha nincs Vörös Attila Nevermore-tagsága, talán nem került volna a zenekar ennyire a köztudatba, de nem baj, hogy így történt, mert nagyon gyilkos a banda. És élőben is az. Kipréselték belőlem a szuszt, legyalultak. A beszorult chilei bányászok lehettek ilyen fittek a hatvanadik nap körül, mint ahogy én, tiszteletbeli mozambiki aggastyán éreztem magam a végére. És ennek csak részben volt oka a késői időpont. Dallamok, brutális erő, kiemelkedő hangszeres kompetencia, minden, ami fontos. Ráadásul itt nem csak Attila teljesít világszínvonalon, sőt!

 

Richie Kotzen. Ha információim megbízhatóak, Kotzen repülőútja elég sokba fájt a szervezőknek, de engem ez nem nagyon zavart. Éreztem, hogy a nagyszínpados helyszín kissé túlzó, de legalább biztos voltam benne, hogy így képletesen, akár a lábai elé is ülhetek. És oda is ültem. Képletesen. Ennek az embernek zenéből van minden sejtje, a legkisebb is (ha jól tudom, az éppen a hímivarsejt :D). Pedig ennél puritánabb nagyszínpados koncertet elképzelni sem lehet. Szerintem látványosabb a zenekar próbaterme is otthon, hiszen csak van darts, vagy egy-két ledér muff a falon, mert itt a színpadon egy minimál dobszerkó, meg egy-egy Marshall láda+fej "látnivalón" kívül semmi nem volt. "Csak" három muzsikus. Richie még pengetőt sem hozott. Bár tudtam volna neki adni, ha kikiabál nekem nagy szükségében, de nagy szüksége, akárcsak színpadi látnivaló, nem volt. Ujjal alázott egész este. Nagy divat manapság a kétség kívül tehetséges és nagyszerű Joe Bonamassa előtt hasra esni, de csendben megkérdezném, hogy a lényegesen kevésbé sztárolt Kotzen melyik szegmensében marad el tőle? Bluest, jazzt, funkyt legalább úgy, sőt véleményem szerint sokkal jobban játszik, az énekhang nem lehet kérdés, ezt szerintem Bonamassa anyu is kénytelen lenne elismerni, arról meg ne is beszéljünk, hogy Richie kinézetre is zenész, míg Bonamassa inkább néz ki könyvelőnek.

 

Edda. Kotzen után döbbentem vettem észre, hogy a tömeg az Edda koncertjére ment inkább, míg a nagyszínpad előtt csak lézengtünk, Alapiékkal többezren énekelték együtt az ismert dalokat. Az Edda DVD-ről írt recenzióm miatt én nem szívesen mutatkoztam volna be a keménymag előtt, bár azt azért sikerült rendesen félreérteniük. Tanulság: Ossiant, Eddát dícsérni, csak feltétel nélkül, 100% lelkesedéssel lehet. Ha 10 dicsérő mondatra jut egy negatív felhang, azt a tábor személyes sértésnek veszi. Most viszont csak dícsérek. Az a néhány záró dal, amit hallottam, egy tökéletesen megszólaló, tökös hard rock bandát mutatott. Nem lehetett beléjük kötni. Megnéztem volna szívesen az egész műsort. No, persze, nem Kotzen kárára. Még akkor sem, ha Kotzen nemcsak a pengetőjét, de a gitárját sem hozza. 

 

Dalriada. A Dalriada zenekarért nemrég keményen harcoltam a blogon. Olyan sikeresen és hősiesen, hogy végül mind a két oldalon kivívtam az utálatot, bár ehhez kellett egy békülőnek szánt videoparódia is...

00.30. A kezdési időpont megint csak nem volt ideális, és sajnos a zenekarnak minden igyekezete ellenére sem sikerült meggyőznie. Kissé unottnak is tűntek, egyedül Ficzek András zenekarvezető bizonyult jó frontembernek. Meglepett, hogy élőben milyen jó hangja van. Lemezeken ennyire erősnek nem tűnt, mindenesetre ő kimondottan kellemes csalódás volt. A rossz hangzás (tompa dob-basszus) sem tesz jót általában egy kora hajnali koncertnek, főleg, ha a blogger egy  hisztis, köcsög, buzi szobarocker, mozambiki aggastyán... Azért Fajkuszékkal megnézném még őket egyszer.

 

(A képek a helyszínen készültek, de csak tájékoztató jellegűek, helyenként az adott zenekart is tartalmazzák!!!)

 

Túrisas