Magic Pie: The Suffering Joy (2011)

Kiadó:
Progress Records

Honlapok:
www.magicpie.net
myspace.com/magicpiehome

Valami azt súgja, hogy a norvég progresszív rock banda, a Magic Pie névválasztását nem a balhés, IQ-bajnok Gallagher testvérek-féle britpop "ephemerida", az Oasis azonos című dala ihlette (Be Here Now, 1997), hanem a (legalábbis bizonyos körökben) ismert The Flower Kings ballada (Flower Power, 1999). A Magic Pie ugyanis egyértelműen a Spock's Beard, The Flower Kings, Transatlantic és Kaipa által képviselt progresszív rock mozgalom gyermeke, amennyiben egyszerre jelenik meg benne a klasszikus Pink Floyd, Genesis és Yes vonal pszichedéliája, a Marillion és Pendragon-féle neo-prog érzékenység és (alkalomadtán) a Dream Theaterhöz köthető tekervényes, jól időzített keménység.

Az együttes 2001-ben alakult meg, és 2005 óta a "The Suffering Joy" már harmadik lemezük. Erre a megjelenésre három évet kellett várni, s ez egyrészt az énekesváltás (Allen Olsen ki, Eirikur Hauksson be), másrészt a stúdiójukat elpusztító tűzvész eredménye. Talán a megpróbáltatások miatt, talán egy természetes fejlődési folyamat eredményeként, de az új anyagot valamelyest összetettebb, keményebb megközelítés jellemzi.

A formáció zenei agya kezdettől fogva Kim Stenberg gitáros, akinek éppúgy a "kezében van" David Gilmour, mint Steve Vai szinte teljes zenei eszközkészlete. A vokális témákban bizonyos Spock's Beard párhuzamok is tetten érhetők, amennyiben a bandában gyakorlatilag mindenkinek jó hangja van, Eirikur Hauksson énekes mellett még vagy hárman viselik a "lead singer" titulust a lemezborítón.

A kb. 70 perces lemez címét a nagyszabású, négy részes nyitó szerzemény utolsó tétele szolgáltatta, és azt kell mondjam, hogy az album hallgatása legföljebb annak lehet szenvedés (suffering), aki tökéletesen érzéketlen az aprólékosan kidolgozott, de összetett dallamok, a stílusok közti szabad zenei asszociáció és a kiemelkedő instrumentális teljesítmény örömére (joy). A bizonytalanság leghalványabb érzése nélkül mondom, hogy idén ez a műfaj egyik legértékesebb kiadványa, rögtön az új Haken és Karmakanic anyagok után.

Tartuffe

Címkék: lemezkritika