Saxon: Sacrifice (2013)

Bejegyzés alcíme...

Saxon - Sacrifice (2013).jpg

Kiadó:
LS Studios

Honlap:
www.saxon747.com

Nos, most, hogy egy patológus professzor rekonstruálta a Lancasteriek által halába küldött, ám Shakespeare által halhatatlanná tett – gonoszul egy púpot varázsolva a becsvágyó hadfi hátára, hadd nyomja a hatalom terhe mellett valami még a vállait –  III. Richárd arcképét, láthattuk, hogy  a leírtak ellenére igazi bugyinedvesítő, lányos arccal rendelkező király még mosolyogni is tudott. Biztos azért, mert hallotta a Saxon új lemezét, és hát mi deríthet jobb kedvre egy angol királyt, mint a szászok bivalyerős jelenléte? Hát a szászok gyengesége, ahogy az egy Anjou eredetű uralkodóhoz illik.

Szerencsére azonban szó sincs itt semmiféle gyengeségről, még akkor sem, ha a rutinosabb Saxon hallgatók "Árulás, árulás, árulás!" (ezek voltak a megboldogult III. Richárd utolsó megállapításai is, mielőtt egy szó szerinti vállrándítással lefordult a lováról) szavakat hangoztatva ismerik fel azokat a riffeket, melyekkel korábban bizony már hadakoztak a metál olyan vitézei, mint Ozzy, a Judas Priest, Hendrix, vagy az AC/DC. Ennek ellenére úgy gondolom, nincs miért szégyenkezni Bifféknek, mert olyan páncélkeménységű albumot raktak le az asztalra, melynek erejét csak egy igazi, angol gőzmozdonyéhoz tudnám hasonlítani (nesze neked középkor, de hát III. Richárd halála nem csak az uralkodása, hanem a "sötét" középkor végét is jelentette Angliában), amely ha nem is nagy sebességgel, de folyamatosan dohog, pöfög, zakatol, csikorog – mint fém a fémen – ellenállhatatlanul gyűrve le azokat a fránya emelkedőket. Egyébként is, milyen járművet szeretne jobban egy heavy metal fan, mint a tökig fém gőzmozdonyt?

De hol is tartottam? Ja, megvan. Itt bizony nincs rockos elérzékenyülés, és ha még az AC/DC ihletésű riffeket is képes a csapat kőbe vésni – melyekre nem bugizni, hanem birkózni illik – akkor bizony komolyan kell venni az elhangzottakat. És csak a királynak szabad mosolyogni. A hangzás szikár morcosságához lehangolt gitárok duálja talán még sosem szólt ilyen dehumanizáló módon, és az alapvetően komor, eltökélt hangulatot még a ír népzenei motívum sem tudja szivárványosabbá deríteni, de ez a "Made In Belfast" témáját tekintve egyáltalán nem meglepő. A sebességnek itt bizony most nincs sok szerepe, a középtempó cammogása azonban még jól is áll a néha neki-nekibuzduló gitárszólóknak, amikből én többet is elhallgattam volna a daraboló staccató zuhatag mellett.

Paneles? Igen! Konzervatív? Igen! Ismerősek a dallamok és a riffek? Igen! Látjátok, a három igen általában a győzelmet szokta jelenteni – és talán Richárdnak is a Saxont kellett volna a csatába vinnie, talán másként alakult volna a történelem. A Saxon nélkül a heavy metalé mindenképp.

Garael

Címkék: lemezkritika